Mályuszné Császár Edit: Rakodczay Pál válogatott írásai (Színháztudományi Intézet, Budapest, 1961)

Előszó

rokk mestertől sem kívánhatott senki egy estére egynél több ilyen műremeket. A francia romantika színpadi követelményeinek viszont a XIX. század elejére hatalmasan kifejlődött szcenikai művészet felelt meg, bonyolult sülylyesztő- és repülőrendszereivel s a gázvilágítás feltalálásával. Ez a gázvilágítás azonban még szelíd barát volt. Fénye korántsem olyan éle6, mint a villanyé. Szétszórt, kissé zöldes sugarakkal árasztotta el a színpadot és elhelyezése nem különbözött a hajdani olajlámpákétói. Megvolt a rivaldavilágítás, a kulisszák közül bebocsátott fény, s a háttér, ahová a rivalda már nem küldte el világosságát, költői félhomályba burkolódzott, tág lehetőséget nyújtva mindenféle színpadi csalafintaság számára. A rivalda egyúttal éles határt vont nézőtér és színpad közé. Még egy nagy különbség volt a mi mai színházunk és a Rakodczayé között: az ő kisvárosi nézőterein még nem aludt ki teljesen a fény. Csak félhomályban ült a lőcsei és gyulai, egri és miskolci közönség, és ha éppen akarta, levehette a színpadról tekintetét, hogy az egymás ruháját, ékszerét, társaságát, magaviseletét figyelje. Ahhoz, hogy ilyen közönséget lekössön a játék, nemcsak jó dráma, hanem jó, sőt szuggesztív színészek is kellenek. A megvilágítás megszabja a játék feltételeit is.Erős fény - bár igen természetellenes - csak a színpad előterében, a rivaldánál van. A főszereplő tehát rendszerint itt mozog, beszél - és ágál. Mert még itt sem olyan intenzív a világítás, hogy a mozdulatokat bizonyos fokig ne kellene túlhajtani, stilizálni. Aki a színpad hátterébe megy, kiesik a jó megvilágításból. /Ezért nem véletlen, hogy azok a színészek, akik a természetes játék, a színpadon való szabad mozgás legelső apostolai voltak, Feleki Miklós, Szerdahelyi Kálmán, Újházi Ede, mindhárman az átlagnál magasabb, úgynevezett "feltűnő színpadi jelenségek" voltak./ Ezek a színpadtechnikai adottságok alakították ki a virtu-