Alpár Ágnes: A Városliget színházai (OSZM, Budapest, 2001)

Bevezető - A Városliget

Bevezető tében így ír le: „A kis cirkuszban erőművészek mutogatják nyaktörő játékukat, de csak szerény kerítéssel van körülvéve tíz krajcáros váltság mellett. S bár legtöbbször tömve van a játszótér is, de kívül még egyszer annyi néző áll, azok ingyen részesülnek az élvezetben, sőt, aki igaz gyönyörűséget akar magának szerezni, az felmászik valamelyik fára. Köröskörül minden platán meg van rakva fiatal nemzedékkel, kiktől ezt az élvezetet irigyelni lehet, de eltiltani bajos és ezzel a népszerű cirkusszal kezdődik a Liget. Egy egész házcsoport ez, amely építészeti quodlibetben rend nélkül foglal tért a fák alatt, vannak kisebb-nagyobb színházak, melyekben marionettek játszanak és igazi emberek, kísértetek színháza rémjelenetekkel és bűvészi csodákkal, nem hiányzik közülük az obligát Paprika Jancsi bódéja sem." Itt következik a Vurstli leírása szellemes, csúfolódó modorban. A Bachkorszak alatt visszafejlődött a Vurstli, de az élet nem állt meg, s csendes búslakodás után még nagyobb erővel kezd uralkodni a Ligeten, azonban világossá vált, hogy a mutatványosokat ki kell telepíteni a Liget szívéből. Ez később csak a Sugár út megépítése után sikerült, akkor ütöttek tanyát az Állatkert mellett. A népünnepélyek is ritkábbak, a legnagyobb tömeget vonzó az 1862-es István király-ünnep volt, amelyet a vidékiek kerestek fel leginkább. A tó újraszabályozása is szükségessé vált, hogy már be volt nőve náddal és sással, csakhogy nincs rá fedezet. 1863. szeptember 13-án Winter és Schwartz, a városligeti német színház igazgatói a tó kiásása javára díszelőadást akartak tartani - írja a Színházi Látcső 1863. szeptember 5-én. De vontatottan ment minden a Liget fejlesztése körül. Ami magánkezdeményezés volt - színház, mutatvány, szanatórium vagy vendéglő gyorsan fejlődött, ami fővárosi kötelezettség lett volna, az nem tudott nekilendülni. Ha a Városliget látogatóit vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy az akkori társadalom minden rétege jelen volt. A fejlődő gyáripar kitermelte a munkásosztályt. Ennek nagy része a külvárosokban, főleg a Terézvárosban lakott; az ő vasárnapi kirándulásaikból és zöldigényükből fejlődött ki a század elején a Városliget, az ő sivár életük követelte ki a Vurstli egyszerű, tízfilléres örömeit. A gyár porától örökké száraz torkuk részére létesült a sok kis zöldvendéglő, filléres helyáraival a nyári színház, a csónakázás, a népünnepélyek. A polgárság ugyancsak nagy számban kereste fel a Ligetet, de inkább hétköznap délután. Ők a Drót-szigeti kávésnál uzsonnáztak, katona- vagy szalonzenét hallgattak, élvezték a kilátást, végigjárták a sétányokat és gúnyos ajkbiggyesztéssel nézték végig a mutatványosok kóklerségeit és a színkör ripacsművészetét. A fiatalemberek korcsolyáztak, csónakáztak és udvarolgattak a szentimentális nevelőnőknek, varrólányoknak és kacér masamódoknak. A főurak lovon, kocsin s csak inkognitóban látogatták a Vurstlit. De voltak náluk komolyabb és értékesebb látogatói is a Ligetnek: a vizsgára készülő diákok, költők, szellemi munkát végző emberek, akik könyvet, tanulmányt írtak valamilyen általuk igen fontosnak vélt témáról. Ők kora reggel vagy délelőtt jártak a Ligetbe, elhagyott padokra ültek, hogy senki se zavarhassa őket. Közéjük sorolhatjuk Deák Ferencet, a Liget nagy barátját is. 1870-ben megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa; értelmi szerzője, gróf Andrássy Gyula már a megalakuláskor felveti a Sugár út kérdését. A gondolat nem is annyira új, mert Kossuth lapja, a Pesti Hírlap, már 1841-ben felveti, mire lenne 13