dr. Kerényi Ferenc: Pécs színháztörténetének forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1886-1949 (Thália Könyvek 24., Budapest, 1990)

MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ

fokon a színügyekben is. (Természetesen a Népművelési Minisztérium hozzájárulásával.) Ha az 1949 augusztusa és az 1962 szeptembere közt keletkezett tanácsi (színügyi) iratokat vizsgáljuk, akkor ezek forrásértékét tekintve két fő korszakról beszélhetünk. Persze ez esetben mások a „korszakhatárok", ha ugyan használhatjuk ezt a kifejezést. Mégis meg kell különböztetnünk az igazgatás, a hivatali adminisztráció életében beállott minőségi változásokat, fejlődési szakaszokat. Az első ilyen szakasz a tanácskorszak kezdeti éveit foglalja magába, s egészen az 1954 szeptemberében életbe lépő ún. második tanácstörvényig tart. Az új közigazgatási rendszer a gyakorlatban számos buktatóval volt kénytelen szembenézni, és hosszú éveknek kellett eltelni, mire hatékonnyá válhatott az új közigazgatás. A tanácsszervezetek kialakításával ui. rögtön szakítottak a régi közigazgatás értékrendszerével és tradícióival. A szakképzett igazgatási szakembereket szinte kivétel nélkül osztályidegennek minősítették, s helyüket a politikailag megbízható beosztottak vették át. Ezért kezdetben egyaránt döcögött az irányítás és a végrehajtás gépezete. A következőkben összefoglaljuk a kezdeti tanácsirányítás főbb jellemzőit a Népművelési osztályon keletkezett ügyiratok ismeretében: 1. Az új hivatalnokgárda néha elképesztő dolgokat produkált úgy az ügyintézés, mint a helyesírás és a fogalmazás terén is. Az ügyiratokat elvileg iktatták, azaz minden egyes aktát elláttak iktatószámmal, ügyirat-csoportszámmal és évkörrel. Mégis nagyon sok olyan tanácsi irat lappangott az ügyiratok sorozatában, mely nem lett iktatva. Az egymáshoz szervesen tartozó iratokat viszont már nem egy helyre érkeztették, az ún.pallium, vagy iratmegőrző teljesen ismeretlen volt a kezdeti években. Ezért az iratok egymásra halmozva kerültek irattárba. Ebben az anyagban a célirányos kutatás szinte lehetetlen, hiába készült el az irategyüttes segédlete. Nehezíti a kutatást az is, hogy az iratok anyagául rendkívül rossz minőségű papírt használtak az 50-es évek ismert papírhiánya miatt. Ezért ezek a korai tanácskorszakbeli források könnyen elszakadtak, gyűrődtek, vagy egyszerűen elhasználódtak mindenféle fizikai ráhatás nélkül is a néhány évtizedes tárolás után. Nem ritka ezért az ún. féltiszta (egyszer már használt) iratokon való írásrögzítés, illetve papírdarabok, papírfecnik alkalmazása. A fent említettekből is kiderülhetett, hogy ezek a dokumentumok zömmel áttekinthetetlenek a rendszerező-feldolgozó, de a mindennapi gyakorlat számára is. 19