Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
- Mondja, művész úr - mi, akik szomszédok voltunk hosszú évekig a halászatban - mondja meg őszintén, fogott már egy halat is ez alatt az idő alatt? - Becsületes két szemét Somica a kérdezőre irányítja: - Nem, kérem... Nem! - Én sem! - feleli szomorúan a nyugalmazott állomásfőnök, és vállán a halászrúddal eltűnt a tóparti bokrok között. Éjjel két órakor szálltunk Siófokon a vonatra. Egy 12 tagú mulatozó társaság kísért ki a vonathoz egy csinos 35-ös asszonyt, akit a társaság kapacitált, hogy ne menjen haza. - De nekem holnap - szombaton - takarítanom kell! Jön a bejárónő, nem maradhatok! Vasárnap délre ismét itt leszek! És ez a szép asszony nem ment vissza soha többé Siófokra! Szombaton délután 1/2 6 órakor kigyúlt a Párisi Áruház, ami a Rákóczi úton volt az Akácfa utca mellett - a Nemzeti Színház előtti térséggel szemben. Én egy fiáker tetejéről néztem végig ezt a borzalmas égést. A házat a nagy hőségtől megközelíteni sem lehetett. Gyorsan égett, mert az áruház - ami a földszintet és egy emeletet foglalt el - tele volt tűzijáték-patronokkal, állandóan pufogott, ropogott, mintha száz fegyverből lövöldöztek volna. A tűzoltók a ház előtt négy ponyvát feszítettek ki, biztatva a harmadik és negyedik emeleti ablakban őrjöngő lakókat, hogy csak ugorjanak - de azok közül csak öt vagy hat mert leugrani. Az első, aki leugrott, egy inges-gatyás fiatalember volt. Amikor a ponyvába esett - az kilökte az út közepére, ahol talpra esett és elszaladt. Benn égett vagy harminc ember — köztük a mi siófoki csinos asszonyunk, akinek feltétlen utazni kellett Pestre, hogy takarítás ürügye alatt fogadja azt a főhadnagyot, aki elsőnek ugrott le - alsóruhában - a kifeszített ponyvába. És a hölgy - úgy mesélték - felesége volt az áruház tulajdonosának. Egyetlenegy ember menekült meg a bennrekedtek közül, ami a csodával volt határos, állítólag a vízvezeték sugara alatt tartotta a fejét egy órán keresztül. Ismét Váradon A harmadik szezont kezdtük meg az új színházban, éppen olyan lelkes ambícióval, mint az előző évben. A közönség érdeklődése sem lanyhult - sőt - már négyféle bérletet kellett - kettő helyett - kreálni. Igaza volt az akkori váradi püspöknek - Schlauchnak 19 0 -, aki a megnyitó előadáson megjegyezte, hogy a színházat túl kicsire méretezték. Adyt már csak két hétig láttuk Váradon, elutazott - Párizsba, Lédához. Én is alig vártam, hogy lássam Inézt, akiről semmit sem tudtam. Elutazásomkor abban állapodtunk meg, hogy nem levelezünk - de annál többet gondolunk egymásra. Most, hogy újra láttuk egymást, még mindég nem volt szó köztünk egyszer sem, hogy tulajdonképpen meddig is tart még ez a nagy, gondtalan szerelem? Az egyik téli délután közös ismerősünknél Inéz nagynénjét találtam. Ezt a kedves, bohém asszonyt már ismertem a bálteremből. Inézről beszéltünk... Hogy szerelmünkkel - bár ez csak plátói - már az egész város tele van, kell egy kiutat találni nekünk, kettőnknek, Inéz tudta nélkül. Es ez az aranyos, modern asszony a következőket ajánlotta: - Váljon el, és vegye el Inézt! Ötvenezer forint hozománya van — ha később megunja a színészetet, igazgató lehet itt Váradon, a rokonságunk hozzásegíti. Háromszobás, berendezett lakást kap nálam - lakbért sem kell fizetni - kosztra sem lesz gondjuk. Nyaralást is én fedezem. Aztán arra kért, hogy erről ne szóljak Inéznek - mert amilyen érzékeny, ismét tenne magával valamit. 70
