Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)

a tárcákon - különböző helyeken, ízléses formában - a leány keresztneve, hol kívül, hol belül. Ez a gentry leány rendesen éjfélkor adott találkát a vaksötét erdőben, hova mindenkor férfiruhában jött - revolverrel felszerelve! Az ötödik találkozásunkkor bevallotta, hogy szeret, vegyem el feleségül... nagyon gazdag! Ez volt az első házassági ajánlat, amit nőtől kaptam. Jutalomjátékomra egy virágcsokrot küldött, rajta egy gyűrűvel, amibe négykarátos gyöngy volt foglalva. Miután ez a gyűrű nekem kicsi volt, a feleségem viselte. Később ott rekedt nála, akitől csak öt év múlva tudtam törvényesen elválni, a fenti gyűrűért! Ugyanis az ügyvédem feltette neki a kérdést: - Vagy beleegyezik a válásba, vagy visszaküldi a fenti gyűrűt - ami nem közös szerzemény. Inkább egy gyűrű az ujján, mint egy hűtlen férj - gondolta a feleségem és elvált! Szeptember elején - egy pénteki napon - nagy készülődés, indulásra. Mindenki lázasan csomagol, mert este 9 órakor indulunk Siófokra, onnét éjjel két órakor Pestre - majd Váradra. Mindenki otthon készül az útra, csak az én - peches - Somica barátom halászik nyugodtan a Balaton partján, ugyanazon az egy padon hosszú évek óta. Egy — gorombaságáról híres - volt miniszter került a háta mögé: - Mondja, színész, mit csinál maga most? - kérdi gúnyos hangon. - Én halászok, kegyelmes uram! - Ezen a padon látom már magát ülni - vagy tíz éve! - Tizenkettő, kegyelmes uram! - Jó! Jó! De nem unja, amit csinál, kezében ezzel a rúddal?! Nem őrül meg az unalomtól? - Oh, kérem, ez a szórakozás roppant izgalmas! - Izgalmas? Hm! Hát mondja, miért izgalmas?! És hogy megy ez az egész izé... ez a komédia? - És Somica boldogan kezdi magyarázni - szemléltetően —, hogy mint teszi a horogra a csalétket, és dobja be a horgot a vízbe. - Most arra figyelünk, hogy a dugó meg-megrándul - magyarázza Somica. - A kegyelmes úr közben Somica mellé telepedik. - Amikor a hal többször pedzi, és majd lerántja úgy, hogy a dugó elmerült - akkor kirántom a horgot a vízből, és rajta a hal! Most már ketten figyelik a dugót, feszült figyelemmel! - Ni-ni! - izgul a kegyelmes. - Nem látja, hogy rángatja!? - Tessék csak hagyni, hadd játsszon vele - mondja nagy flegmával a színész. - De ni-ni! - most már jobban izgul, és ez így megy fokozódó idegességgel - a kegyelmes részéről. A hal közben lehúzza a víz alá a dugót. - Nem látja!? Lehúzta! - Tessék csak hagyni! - felel halálos nyugalommal a barátom. Már kétszer lehúzta a hal a dugót, de már azt nem bírta ki a nagy úr, és felugrik, felordít: - Húzza már ki, az anyja mindenit, mert úgy vágom pofon, hogy a vízbe esik! Somica kirántja, és tényleg ficánkol a horgon egy szerencsétlen, ujjnyi kis halacska. A kegyelmes úr törli izzadt nyakát, és magában mormolja: - A fene egye meg, az izgalomtól majdhogy gutaütést nem kaptam! - És szó nélkül eltámolyog, törölve izzadt nyakát. Nem messze, a szomszéd padon horgászott szintén egy idősebb férfi, aki kezében a bottal átjön Somicához. - Mondja, kérem, mit akart magától a kegyelmes úr? Miért kiabált? - Meg akart tanulni horgászni. - Most a második számú horgász bemutatkozik Somicának: - Perjési János nyugalmazott állomásfőnök. Mindennap akartam már 12 éve - de... teccik tudni, a halak... - Majd hirtelen más témába kezd: 69