Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
- Egy ember?! Tyű, az Istenit! Megvadult?! No, majd én még jobban megvadítom! Hogy ne menjek be?! Hát úgy ismertek ti engem?! Szétmorzsolom! - Már a vendéglőajtónál állunk, amikor megjelenik a söntés bejáratában egy magas, sudár, szakállas, csizmás - gentry kinézésű -, zergekalapos ember. Szétterpesztett lábakkal megáll az ajtó között, és felkiált: - Hol az a hős?! Hozzálépek, villámgyorsan állba vágom: - Tessék! Itt vagyok! Megtántorodik, felkapom az ölembe, és viszem az udvarajtó felé: - Fater, 5 4 nyiss ajtót! - Az öreg kollegám ijedten kinyitja az ajtót, kiviszem a szakállast, és az udvaron lévő hóbuckára lököm, jól megmosdatom a félig megfagyott hóval. Gyerekkoromban így hívtuk azt a műveletet, amikor hóval jól megdörzsöltük a barátaink arcát. A két öreg már a kapuban várt ránk, miután a tanár félt hazamenni elkísértük. Bennünket pedig az új lakásunkon a fiúk meleg szobával, fehér, dagadt dunyhás ággyal fogadtak — hála érte a színészbarát házigazdánknak. Másnap - vasárnap reggel - bejön a szobalány tüzet rakni, és elmondja, hogy az éjjel megjött a nagyságos úr, és izeni, hogy 10 órakor szívesen lát bennünket egy kis reggelire. Kilenckor már lázasan készülődtünk: mosdás, cipőpucolás, mandzsetta-kifordítás - mert két szép lány is van a háznál -, a fésülködés, borotválkozás a legfontosabb. Pont tíz órakor megindul a menet - libasorban a kertből az udvaron keresztül, mert a hóban csak egy ösvény volt elseperve Elöl az öreg, utána a két fiú, és legutolsónak én — a legfiatalabb. Az asszony fogadott a két szép lányával, akik szintén nemrég jöttek haza a templomból. - A férjem még az ágyban van - ott várja önöket. Az éjjel későn jött haza, elnézésüket kéri. Bemegyünk a hálószobába. A háziúr az ágyban fekszik - féiij felülve, az ágy előtt egy asztalon - minden, mi szem-szájnak ingere. - Szervusztok, művészek! - köszön a szakállas ember. Jézus, Mária - mondom magamban - ez a hang! Bemutatkozunk - utoljára én... Amikor kezet fog, rám néz hosszan, aztán: - Hí, az anyád! - felkiáltással elkezd kacagni, kezével a paplant csapkodva. - Az anyád! Az anyád! - Hahotázva kacag tovább. Bejön az asszony, kérdőn néz a kacagó férjére. - De jól mulatnak az urak! — A férj nevetve rám mutat: - Ez a szép fiú itt olyan jó viccet mondott! Kedvesek ezek a színészek! A mindenüket! El is mondom este a társaságomnak! Azok fognak csak nevetni! közben rám kacsint. - A férjem most boldog, elemében van a bohémek között! Én tűkön ülök, elönt a forróság, mert most már ráismerek az esti hősködő szakállasban a házigazdámra, akit az éjjel „megmosdattam". Egy hónapot töltöttünk ebben a ránk nézve csoda helyen, aminőre színész pályámon sehol sem találtam, de bocsánat, mégis — Nagyváradon! — De amíg odáig eljutottam?! 24
