Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
valami melegség tapad... Kinyitom a szemem, leheletét érzem Leonának, aki ijedten néz rám, de még mindég leheletközelségben - aztán elfordult, zokogva temette kezébe arcát a kis apáca, akit én Leonának neveztem. Többet nem láttam őt az apácák között - de azok sem voltak már kedvesek hozzám. Felgyógyulva, elmentem a városból. Csak huszonöt év múlva láttam viszont egyik szerelmemet Pesten, Matildot. Egy színészbarát család Rozsnyó: város a Felvidéken! Mert akkor, Magyarországon, három hasonnevű község volt az országban. Tél volt még, és igen hideg. Megérkezésünk reggelén a színház előtt álltunk, útra készen lakást keresni. Egy csinos szobalányféle megszólít: - Lakást teccenek keresni? - Azt bizony, szép lány! - Akkor tessenek velem jönni, nálunk van! - Négyen vagyunk, lelkem! - válaszolt az egyik lakótársam, egy 60 éves apaszínész. 5 2 - Nem baj, mert egy egész házat teccenek kapni. Menetközben elmondja a lány, hogy a főerdészékhez megyünk, ahol a kertben van egy kétszobás ház. Mindig színészek laktak benne. A nagyságos úr nagyon szereti a színészeket, a nagyságos asszony is. Hát még a kisasszonyok! Mindennap a színházban lesznek - mert bérletesek. Elfecsegi titokban, hogy nem kell házbért fizetni - lesz fa, petróleum, disznóölés is! Amíg a lakást rendbehozták, befútöttek — elbeszélgettünk a háziasszonyunkkal és két, serdülő leánykájával. Nagy művészpártolók voltak, szerették a színészeket - amennyi tőlük tellett, segítették is. - A lakásért nem kell fizetniük semmit. A főerdész nincs itthon, hivatalos küldetésben van - a hét végén jön haza, nagyon fog ő is örvendeni maguknak. Egy pár napi ottlétünk után az apaszínész lakótársunk felfedezi, hogy egy volt iskolatársa tanároskodik a városban, és meg is hívja őt - szombat estére a vendéglőbe, vacsorára. Arra kért, hogy előadás után menjek érte, hogy együtt menjünk haza. Félénk ember volt az öreg, és az út is síkos. Úgy 11 óra körül kerültem a jelzett vendéglőbe. Az első szoba olyan söntésszerű helyiség volt, vendég nélkül. A másik szobából ordító, részeg hangok hallatszottak ki. - Maguk magyarok?! Tanár úr - mondá valaki gúnyosan - egy pecsovics tót! 5 3 - Tótok, pecsovics hazaárulók! Mindketten azok! - ordítja egy másik. - Üsd, János, nem apád! Az ilyeneket agyon kell ütni! - a harmadik hang. - De kérem, csak nem fognak bennünket bántalmazni?! - hallom remegő hangját az apaszínész kollegámnak. Mint egy bősz bika, rontok be a szobába. A szivarfüsttől homályos teremben látom, hogy négy ember a szoba szögletében dulakodik valakivel. - Alfréd, gyere, segíts! Meg akarnak verni! — kiáltja az öreg színész. A hősök háttal álltak felém, csak az öreg hangjára néztek hátra, de akkor már záporként hullottak a pofonok, jobbra-balra. Két úrnak elkapom a gallérját, és a másik kettőhöz lököm. Ütök, rúgok, mint egy veszett bika. Az egyik úr felemelt székkel tántorog felém - félre ugrom, s a pasas a nagy lendülettől hasra esik, felkapom, kilököm a söntésbe. Készülődünk, menni akarunk, amikor a söntésből halljuk ordítani: - Micsoda, megvertek titeket?! - a feleletet nem hallottuk, de a hangon éreztük a részegséget. 23
