Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Egyedül

Németh 1942 márciusában két tervet tesz le a kultuszminiszter asztalára. Mindjárt az első

1

3 valóságos Németh Antal-i demarche, fölényes és erőteljes figyelmeztetés a minisztérium címére. Visszautasítja felettes hatóságának utasítását, hogy a Nemzeti Színház társulata újból és újból vidéki városokba utazzon vendégjátékokra. Aztán ö követeli az elavult staggione-rendszer felszámolását, és javasolja a vándorló színtársulatok helyén támadt ür kitöltésére a vidéki centrumok „nemzetiszínháziasítását"! Meg kell valósítani —írja —, hogy a nemzet színháza vidéki fiókintézményeinek, szellemi filiáléinak tekintse a Pécsi Nemzeti Színházat, a debreceni Csokonai Színházat stb. Mindezt — állítja — hajlandó néhány óra alatt lebonyolítani(!), természetesen az érdekelt városok polgármestereivel megbeszélve. Hogy szándékát világosan értsék, kifejti ennek az „államosításnak" egyetlen célját: új színészgenerációt, új színházi embereket akar nevelni. Tervének részleteiből csak egyet árul el: a néha hónapokig „sétáló" országos hírnevű színészeket le fogja küldeni a vidéki centrumokba, hogy ott a 105 éves Nemzeti Színház eszményeit művészetükkel szolgálják.

1

4 Második tervezetének

1

5 központi gondolata ismét csak a nevelés. Tényeket, adatokat közöl, pl.: „A Nemzeti Színház volt az egyetlen színház hét esztendő óta, amely rendszeresen és tervszerűen nevelt utánpótlást anélkül, hogy ugyanolyan arányban, amilyen arányban új szerződtetések történtek, elbocsátások lettek volna". Olyan argumentum ez, ami után előterjesztheti jogos kívánságát: a Nemzeti Színház meglévő épületei mellé újabb színházépületeket kér — Budapesten. Mert — mint írja — csak ilyen körülmények mellett tudja folytatni azt a tervszerű színésznevelő munkát, amelynek eredményeként fiatal színészek, akik korábban másutt vagy a Nemzeti Színházban kallódtak, művészekké lettek. Névsora valóban lenyűgöző: Gobbi Hilda, Lukács Margit, Mészáros Ági, Szörényi Éva, Apáthi Imre, Szabó Sándor, Pataky Jenő, Ujlaky László, Ungváry László, Jávor Pál, Rajczy Lajos, Balázs Samu, Kovács Károly, Juhász József stb. A névsorból már kimarad a kényszerből elengedett Várkonyi Zoltán és Both Béla. De kimarad renitens magatartása miatt Szeleczky Zita is. Nem említi Bajor Gizit sem, aki pedig pályája legnagyobb sikereit Németh igazgatása alatt éri el. Említetlen marad Major Tamás is, akit erős ambivalenciával szemlél. Ebben közrejátszik Major Tamás édesanyjának, Majomé Papp Mariskának fia érdekében tanúsított agresszív magatartása. Magyar Bálint megemlíti, hogy sokszor naponta (esetleg naponta többször) cédulákat helyez el Németh íróasztalán, s ezeken figyelmezteti Némethet fia foglalkoztatására. Major ezt keservesen megszenvedi, tiltakozik is ellene. (Kollégái ismerik helyzetét, s nem véletlen, hogy néha meglepő „feladatokat" osztanak rá. Például 1941. január 29-én, a Vitéz lélek előadásán őt ültetik a súgólyukba, míg a súgónőt [Faragónét] előkerítik.) 91