Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

A készülődés évei

2

0 OSzKK. N. A. F. 1654. (Tartalmazza Keresztury Dezső 47 Némethnek írt levelét). 2

1 OSzKK. N. A. F. 688. 2

2 Kritika, 1986. 11. sz. 9-12. 2

3 A vihart kavaró vezércikket — 1935 őszén — a szerkesztőségben utolsó napjait töltő Németh már mint a Nemzeti Színház igazgatója jelenteti meg a Napkeletben, melyet a hivatalos irodalomtörténet a mai napig a legvaskalaposabb irodalmi folyóiratok közé sorol. Boldizsár Iván javára kell írni, hogy ebben a Kritikában megjelent visszaemlékezésében a Napkeletet már úgy említi, mint olyan orgánumot, amelyet „világosabban gondolkodó konzervatív és liberális erők megpróbáltak olvashatóvá tenni". Nota bene! Boldizsár Iván erdélyi tanulmánya jóval túlmegy ezen a „liberális szellemen", olyan hévvel támadja az ottani Magyar Pártot, mintha a magyarság ellenségei gyülekeznének ebben a politikai szervezetben. Olyan arisztokrata, nemesi, nagypolgári rétegek, kiknek működése nyomán egy líjabb Trianon sújtotta a romániai magyar kisebbséget. (A tények ellentmondanak ennek az állásfoglalásnak. Elég, ha az erdélyi viszonyokat megvilágító, hasonmás kiadásban nemrég megjelent Huszonkét et» című Mikó Imre-könyvre utalunk. (Bp., 1941.) Szabó T. Attila kolozsvári irodalmi műhelyének munkatársai közül igen sokan jönnek a Magyar Pártból. Közülük csak egyet említek: a méltánytalanul elfelejtett galántai Balogh Artúrt, a Kolozsvári Újság felelős szerkesztőjét, egyetemi tanárt, Kolozs vármegye szenátorát, aki 1925-től képviseli a romániai Magyar Pártot az európai nemzeti kisebbségek kongresszusán, s a genfi Nemzetek Szövetségénél az erdélyi egyházak megbízottjaként harcol a magyar nyelv oktatásának jogáért. A Magyar Tudományos Akadémia 1989. május 9-én befejezett 149. közgyűlésén hatálytalanította a Rákosi-korszak tudományellenes rendelkezését, amelynek következtében századunk legkitűnőbb szellemi nagyságait megfosztották akadémiai tagságuktól. Balogh Artúr, az MTA Társadalom-történeti Tudományok Osztályának tagja, éppen úgy mint e könyv szereplői közül a legtöbben, posztumusz rehabilitációban részesült.) E kis kitérővel Németh Antalnak a népi írókhoz, a magyarság sorskérdéseivel viaskodókhoz való vonzódásáról, a progresszivitás szellemiségével való azonosulásáról akartam képet adni. Németh később felismeri, hogy a cikk közlése amennyi haszonnal járt megjelenésekor, hosszú távon — mint majd látni fogjuk — ugyanannyi kárt okozott. (A Magyar Pártnak befolyásos támogatói voltak: Magyarországon gróf Teleki Pál, Erdélyben gróf Bánffy Miklós.) 2

4 Németh Antal: Bánk bán száz éve a színpadon. Bp., 1935. 2

5 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. Színre alkalmazta Németh Antal. Bp., 1937. (Krónika. A Nemzeti Színház műsorfüzetei.) 48. 2

6 L. a 24., 25. jegyzetet, továbbá: Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon. Bp., 1933. 2

7 Németh külföldi publikációiról részletesen számol be Mártonfi Péter: Dr. Németh Antal vázlatos életrajza című összeállításában (a gépiratos életrajzi vázlat dr. Németh Antalné birtokában van). Mártonfi dolgozatának 11. és következő oldalai felsorolja Németh néhány külföldi publikációját. Ugyancsak ő említi meg Némethnek a római kongresszuson kidolgozott és az érintettekkel megbeszélt tervét, melynek jelentőségét éppen napjainkban értékelhetjük kellőképpen, amikor az egyre élesebbé váló etnikai problémák valósággal megmérgezik a közép-európai népek közti kapcsolatot. Mártonfi Péter így foglalja össze ezt a Németh Antal-i elképzelést: „A római kongresszuson bontakoznak ki Németh Antal előtt azok a nemzetközi távlatok, amelyek eddig is vonzották, de tudatossá ekkor válik benne a kulturális téren való szellemi együttműködés nagy jelentősége. A minden művészetnél erőteljesebben ható színházművészet eszközeivel szeretné a magyar színházkultúra elért és elérendő eredményeit megismertetni és elismertetni Európával. Néhány nap alatt azonban felismeri, hogy a szellemi autarchiára berendezkedett nagy nyugati nemzetektől sokat nem várhatunk, és ezért összebarátkozik a környező államok küldötteivel. A hivatalos értekezlet után tanácskozásra ül össze a bukaresti színházak főigazgatójával, Jugoszlávia kiküldött drámaírójával, a 55