Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

A készülődés évei

A kultuszkormányzattal szembenállókat zseniális érvekkel szereli le: „A magyar dolgozó tömegek versenyképességéről van szó".

2 Glatz így foglalja össze ezt az érvrendszert: „... a polgári rend érdeke is, hogy a szélesebb tömegek szert tegyenek az alapvető műveltségi ismeretekre és ezáltal beépülhessenek a modern világ bonyolult mindennapi életének mechanizmusába. .. ". Klebelsberg — ezt Németh személyes közléséből tudom — céljai érdekében kész vitatkozni a cinizmusra hajlamos Bethlennel is, rendszerint sikerrel. Annak nincs nyoma, hogy a kultuszkormányzat külön tanulmányban foglalkozott volna a színháztudomány és a színművészet oktatásának problémájával, de hogy foglalkozott ennek a művészeti ágnak utánpótlási kérdéseivel, arra az 1929-ben a Színművészeti Akadémián elindított rendezői tanfolyamból következtethetünk. (Hevesi már 1927-ben tanítja a rendezést a végzős színésznövendékeknek.) Itt álljunk meg egy pillanatra. A művészeti oktatás hiánya vagy színvonaltalansága nyilvánvalóan terméketlenné teszi a művészetet, lezülleszti a művészeti ágat, melyhez kapcsolódik. Hazánkban számos művészeti ág — európai példákat követve — már a múlt században kialakítja az eredményesen működő intézményi formákat. Színművészeti képzésünk időben indul, 1863-ban királyi leirat veti meg alapjait az Orsz. M. Kir. Színművészeti Akadémia elődjének, a Színészeti Tanodának. A Tanoda csak két éves eltolódással, az 1865-66os tanévvel kezdi meg működését. Már a kezdet is féloldalas. Az oktatás középpontjába a színészképzést állítják, ugyanakkor elhanyagolják pl. a rendezőnevelést. A múlt század utolsó évtizedeit meghatározó „gründolási lázban" a reformkorhoz viszonyítva száznyolcvan fokos fordulattal változik a színház társadalmi szerepe is. A szórakoztató szándékú színház mindent a színészre épít. A színész megítélésénél a műveltség, a szakma ismerete másodlagos szerepet játszik, s ebből következik a képzésből kimaradó vidéki színészgárda felértékelődése. Ugyanakkor, mint ezt a színészpedagógus Paulay Ede is megírja, a Tanodában végzett növendéket „egyenesen a Nemzeti Színházhoz szerződtetik".

3 A színészet elméletét Paulay Ede eleinte az Egressy Gábor tanulmányaiból szerkesztett kisebb kézikönyvből tanította.

4 Hogy a rendezőnevelés nem szerepelt a Színészeti Tanoda tantervében, annak történelmi okai vannak. A rendező munka- és feladatköre színjátszásunknak a reformkorral együttélő szakaszában is csak lassan fejlődik. Mint Kerényi Ferenc írja — a romantika színpadi forradalmát magába foglaló „korszak végére sem válik, a színészi munkamegosztáshoz hasonlóan, befejezett folyamattá".

5 Igazgatók vagy vezető színészek vállalják a rendezői feladatokat, néha az önképzéshez szükséges külföldi tanulmányutak költségeit is maguk állják. A korszerű színjátszáshoz pedig elengedhetetlen a rendezői munka. Egressy Gábor találóan írja a rendezésről: „művészi Locomotiv nemű erő"

6; éppen ez az, amire a szórakoztatásra berendezkedő színházaknak nincs igényük. 42