Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Aki úszni akar ebben az álló tóban"
és legmisztikusabb alak..." 6 Hevesi a rendezőt karmesternek tekinti, 7 Goethében pedig az írót, költőt, tudóst és egy állami színház igazgatóját látja, a rendezőről viszont megfeledkezik. 8 Annál kevésbé Németh, aki 22 vagy 23 éves korában egyetemi hallgatóként a Zeneakadémia kistermében egy színpadmüvészeti stúdió évi előadássorozatának első estjén a rendező Goethe szellemében tart előadást, s ezen ilyen kijelentésekkel hökkenti meg hallgatóit: a rendező többé „nem szolgája az írónak müve interpretálásában, hanem tőle teljesen független művész... A neorealista rendező nem ismeri a meghatározott színpadformák bilincsét, nem kényszerít egy-egy benne életre ébredő színpadi alkotást sem a Guckkastenbühne, sem a Raumbühne vagy a többi színpadforma szűk keretei közé, hanem tetszése szerint válogat, és azt választja, ami céljainak leginkább megfelel". 9 Csak így lehet a színház ismét lélekformáló tényező — ehhez az álláspontjához pályája végéig rögeszmésen ragaszkodik —, s mint ilyen: nevelő és világnézet-formáló hatalom. Németh további problémája, hogy miképpen működhet közre a magyar színház európai felzárkózásában. Már felismerte a rendező megváltozott szerepkörét, de attól még messze van, hogy elképzeléseit hatásosan fejthesse ki, netán meg is valósítsa. Már tudja a feladatát: „Egyetlen művésznek sem annyira fontos, mint éppen a színpad művészének, hogy — nem lépést, de — rohanó iramot tartson az evolúcióval". 1 0 A magyar színházművészetet a német és az orosz színházi forradalom tanulmányozása nélkül nem lehet felemelni. S ezt nem az „önmagát játszó rendező" 11 mondja, hanem a nemzeti katasztrófát (Trianon) átélt kezdő művész, aki ebben a felbolydult méhkasra emlékeztető társadalomban „csak" a ráeső részért aggódik: „A nemzeti kataklizma megint kilátástalanságba rántotta magával gyermekkorát élő színházi kultúránkat ... A teljesen kilátástalan jelennél még szomorúbb a jövő, melynek problémája a rendezőnevelésben csúcsosodik ki". 1 2 Veszélyes korszak ez Németh Antal életében. Most dől el, hogy illúziókat kerget-e, amikor meggyőződéssel vallja: kellő bátorsággal és műveltséggel párosult szaktudással fel lehet venni a harcot egy új színházi kultúra megteremtéséért. Ekkor, 1927-ben írja Kassák Lajos, akit Németh egyik szellemi vezetőjének tekint: „De uram isten, észrevétlenül halhat itt meg az, aki úszni akar-ebben az álló tóban, aki föl akarja dobni a szimbolikus Napot, az életokarattal telített új szót, hogy ragyogjon fölöttünk!" 13 Hogy Németh Antalnak és — részben — generációjának pályája mégis másképpen alakult, abban meghatározó szerepet játszik a forradalmak utáni Magyarország szellemi életét a polgári Európához igazítani akaró művelődéspolitika. Az a művelődéspolitika, amit Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány kultuszminisztere 1 4 irányít. Klebelsberg 1922-től 1931-ig — tehát Németh Antalnak és generációjának felkészülési éveiben — áll a kultusztárca élén. S a Kultuszminisztérium ekkor egészen más megítélés alá esik, mint a mi korunkban. 24
