Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

„Aki úszni akar ebben az álló tóban"

ború harmadik hónapjára esik; Csokonai — Ady mellett — Némethnek diákkori eszményképe, szellemi vezére.) „Mit jelent magyarnak lenni? Mit jelent a magyarsághoz tartozni?" A válasz, Németh Antal-i módon, pontos és szabatos: „A magyar mindig másképpen akart magyar lenni, mint a francia francia, vagy a német német. Nem véletlen, hogy művelődéstörténetünk nagy feilend illései egyúttal a magyar kultúrának európaizálódásaival esnek egybe. A magyar sohasem félt rácsodálkozni a világra, mert a keleti lélek ősi erejével, egyéni öntudatával ösztönösen érezte, tudta, hogy sem Horatius olvasása, sem Voltaire és Rousseau iratainak fordítása, sem Shakespeare örök embersége nem teszi őt kevésbé magyarrá. Sőt: sejtette, érezte, hogy általuk teljesebb emberré, magyarabb magyarrá válik. Jobban megvalósíthatja majd önmagát. Ha el is borongott néha sóvárgó lelke az elvesztett Kelet után, nem kisebb vágyódással tekintett Nyugat felé. Kelet és Nyugat között megvalósította, saját életében valósította meg a müvelődéstörténelemben az emberiség történelmének legnagyobb csodáját: hogyan lehet valaki fajtájának hű megtestesítője és ugyanakkor európai. Megvalósította a lehetetlent: az egyéniséget összhangba hozta az őt körülvevő világgal. De nem úgy, hogy az egyéniség veszítsen. Nem úgy, hogy az európaiság a magyarság rovására érvényesüljön, de úgy, hogy a magyarság érvényesüljön önmaga és az európaiság hasznára. Nem véletlen, hogy a magyarság nagy szellemi képletei, a Balassák, Csokonaik, Berzsenyik, Katonák, Madáchok, Vörösmartyk, Petőfik, Arany Jánosok, Ady Endrék egyben koruknak legműveltebb elméi. Magyarok az örökkévalóság jegyében, és európaiak az örök emberi jegyében. Bennük békén fér meg Szophoklész, a francia klasszikusok, Shakespeare és az európai szellemi életnek minden maradandó értéke. Bennük szervesen, harmonikusan egyesül minden. És mégis: az a különvalóan magyar látásmód és érzésvilág vonja be mindez-t a lélek megvilágító fényével, amelynek eredetileg talán sokkal önkínzóbb élmény átélni Nyugatot, mint egy-egy nagy nyugati kultúrának a másikat. A magyarság számára az európaiság sohasem volt elfordulás önmagától, hanem mindig önmaga gyarapítása, így Horatius többet használt a magyar önismeret fejlődésének, mint sok olcsó hazafi as kodás, a pufFogó frázis és az üres választási retorika szellemi tornamutat ványai. Shakespeare-nek többet köszönhet a nemzeti magyar irodalom, mint annak a pocsolyában eget kereső szemléletmódnak, amely azt hiszi, hogy a magyar falu csak trágyáié, és amely azt bizonygatja, hogy nincs még egy fajta a világon, mely önzésben, kapzsiságban, romlottságban túltenne rajtunk. Közhely, hogy a francia lélek idegenül áll Shakespeare drámáival szemben, viszont a különbözőségek feszítő ereje néha mesterségesen is szítva éket verhet az európai nemzetek között. Ez azonban nem ok arra, hogy a magyarság lebecsülje az európaiságot. Egy-egy európai nemzet lehet méltatlan az emberségre, de Európa sohasem lehet méltatlan arra, hogy tápláló erő legyen a mi magyarságunk 20