Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

„Aki úszni akar ebben az álló tóban"

teljesebbé tételére." (Az előadás további részében Németh a napi politika területére „téved", s egyértelműen támadja az agresszív náci szellemi torzítást, pl.: „A gazdasági életben parancsolhatják szükségszerűségek és az okosság az autarkiát, de autarkiára berendezkedni a szellemi életben egyet jelent a szellemi öngyilkossággal. Még óriás nemzetek irodalma és művészete is elsápad ebben az oxigén nélküli, fulladozó lélegzésben, ezt az elvet Magyarországra átplántálni, ezt az elvet nálunk szolgai módon követni nemcsak azért hazaárulás, mert kultúránk könnyen áldozatává lehet valami hatalmasabb étvágynak, hanem azért is, mert ez megtagadását jelenti mindannak, amit Szent István óta történelemben, irodalomban és művészetben magyarnak lenni jelentett".)

1 A debreceni beszédből vett részletek egyértelműen bizonyítják, hogy Németh Antal a történelmi folytonosság szellemében kíván dolgozni. Nem kell különösebb fantázia annak feltételezéséhez, hogy ez a törekvés mennyi buktatóval jár. Nem hozható teljesen összhangba a Trianon utáni Magyarország politikai áramlataival sem, még kevésbé az európai politikával, annak közeli és távolabbi céljait figyelembe véve sem. Ilyenkor önkéntelenül felvetődik a kérdés: mit és hogyan cselekedjen az a nemzeti színházi igazgató, aki más módon gondolkozik, mint kortársainak többsége? Aki másként látja a dolgokat, mint az őt körülvevő neobarokk társadalom? Két dolgot mindenképpen tehet: müsorpolitikáján keresztül megkísérli nézeteit elfogadtatni a társadalommal, és megpróbálja — relatív függetlensége érdekében is — a távolságtartás elfogadható módszerét alkalmazni életmódjában. Hogy miért nem óhajt azonosulni azzal a társadalmi osztállyal, melybe felverekszi magát, ennek megértéséhez érdemes fellapozni Szekfü Gyula Három nemzedék című müvét. Szekfű részletes elemzését az akkori magyar társadalomról a korszak egyik legkitűnőbb tudósának, Weis Istvánnak a megfigyelésével egészíti ki, mely ugyan a vidéki vezető rétegre vonatkozik, de nagyjából megegyezik a budapesti társaság életformájával: „A vezető réteg túlnyomó többsége szellemi életet alig él. Idejüket és erejüket leköti a reprezentálás, a hatalom birtokáért és megtartásáért folytatott harc számtalan változata, vagy az az öröm, mellyel előnyös helyzetüket élvezik. Nagy ebédek, vacsorák sorozata foglalja le csaknem az egész évet; a vendég olyan felszolgálást és ételeket kap, amelyekhez külföldön csak főúri házaknál jut, noha meg kell figyelnie azt is, hogy ebben a különben előkelően gondolkozó körben is nagyon erős az egymásra licitálás hajlama. Irodalom és művészet iránt kevés az áldozatkészség" ? Érthető, hogy ez a réteg miért taszítja Némethet. A körülmények viszont rászorítják, hogy alkalmazkodjon például a reprezentálási versenyhez. Kénytelen elfogadni meghívásokat a korszak társadalmi és közéleti személyiségeitől, és amikor a visszahívással kapcsolatos kötelezettségek már nem halogathatok, vacsorákat ad a Vadászkürtben vagy a Ritz Szálló különtermeiben. Néha negyven-nyolcvan főt is számlál a vendégsereg. 21