Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Függelék - Az európai színházi kultúra mai helyzete (Németh Antal előadása)

ban mondva: most született csak meg igazán) a kompozíció lehetősége. A színészi mozgásterületnek a színtér konstrukcióját érzékeltető geometrikus tagolása új, művészien reális összefüggést teremtett az egyes aktorok játéka között. A színészek minden egyes gesztusa egymás közötti korrelációjukból folyik, és állandóan ugyanannak a kollektív összetartozásnak dekoratív képét mutatja a fizikai megelevenítés síkjára vetítve, mint azt Sztanyiszlavszkijnál a pszichikai síkon láttuk. Hogyan egyeztethető össze a dolgoknak ez a kifelé való megélése az orosz lélekkel? Úgy véljük, azért irányul az orosz színpadmüvészet fejlődése a testi kifejezés, a színpad önkényes térfelbontása felé, mert megérezték, hogy Sztanyiszlavszkij művészete alapjában véve drámaiatlan volt, és a lelket hangsúlyozta a test helyett. És talán nemcsak ezért... Talán azért is, mert ráeszméltek arra, hogy nemcsak a Sztanyiszlavszkij-korszak, hanem az orosz szellem is drámaiatlan, és éppen ezért arra törekedtek, hogy a hiányzó belső drámaiság helyébe a színészek mozgásával, a cselekmény ritmusának fokozásával teremtsenek drámai effektusokat. A pszichológiai korszakban a túlfejlesztett lélek és a fejletlen test mint ellenségek álltak egymással szemben. Mejerholdnál viszont, Tairov elveinek továbbfejlesztőjénél nemcsak kiegyenlítődnek az ellentétek, hanem a nyomatékot, a hangsúlyt a testi kifejezés kapja. Akrobatáknak képzett színészei hallatlan ügyességgel rendelkeznek, és olyan mozgásbeli szépségekkel kötik le a szemlélő figyelmét, amelyek már túlmennek a színjátszás formavilágán, és egy erősen expanzív jellegű program hordozójává válnak. Mejerhold embere mechanikus ember, töredéke az egyetemes életgépnek. Lélektelen és gondolattalan, és csak kollektív öntudata van, miközben engedelmesen végzi gyakorlatait a konstruktivista szín-háttér előtt, amely már annyira sem emlékeztet a polgári rend életrekvizitumaira, mint Tairov dekoratív absztrakciói. Az orosz színjátszás organikusan fejlődött Mejerhold mechanikus koncepciójáig, Nyugat-Európában elszigetelten bukkannak fel egészen más eredményre jutó hasonló törekvések. Az európai ember képtelen lévén ilyen gépies összehangolódásra, az előadás külső képének megkonstruálására törekszik. A színész, aki nem tud egy mechanikus rend kifejezője lenni, lassan átalakul külsőleg is valamiféle absztrakt konstrukcióvá, és a színpad minden irodalmi kifejezési problémától távol éli a maga határain belül szuverén életét. Az abszolút színpad ez, amelyen bemutatott játék nem keveredése többé néhány művészetnek: önálló törvények szerint való világ, csak éppen azt nem tudjuk, miért létezik. íme, idejutott a valóság visszaadásának vágyából megszületett Guckkastenbühne, mely kiélve végső formáit, minden oldalról megmut clt t 3j cl színjátszás rajta történő megvalósulásának összes paradoxonait. Az örök mímuson nyugvó színjátszás érzi azt, hogy semmit sem várhat a színpad mai alakjától, ezért korszerűbb létformát keres magának. A mai gépkultúra embere nem hajszol illúziókat, elégtelennek érzi tehát a 187