Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Hiszek a színház halhatatlanságában"
A csesztvei készületek idején egy fiatal végzős egyetemistával vált leveleket. Az egyetemista— színháztörténész-jelölt: Kerényi Ferenc. Május 23-án kelt első leveléből kitűnik, hogy a levelezést Németh kezdeményezte. Óhatatlanul felmerül a kérdés: mi vezérelhette Némethet, hogy éppen ebben a fiatalemberben lássa meg azt, akire hagyatékát rábízhatja? Hiszen Kerényi Ferenc egyelőre pályázatokat ad be, cikkeket ír — helyét keresi abban a társadalomban, ahol a helyeket kijelölni szokták. 1968. július 23-án a fiatal Kerényi Ferenc felkeresi a csesztvei Madách Emlékmúzeumot, és a kiállítás megtekintése után azonnal ír Némethnek: „Tisztelt Professzor úr! Madách Imre életmüvének és falujának minden híve nevében mondok köszönetet azért a munkájáért, amely a gyönyörű új kiállítási termeket eredményezte. Kerényi Ferenc" 4 2 Huszonnyolc év telt el azóta, hogy egy sárospataki diák a magyar színjátszás első praeceptorának nevezte Némethet, s most ismét egy diák az, aki a megalázott, számkivetett nyugdíjast tiszteli meg a professzor titulussal. Elgondolkodtató jelenség: talán létezik egy másik, a szellemi értékeket makacsul őrző Magyarország? Ekkor már csak hónapjai vannak hátra. Németh változatlan szorgalommal végzi dolgát a Széchényi Könyvtárban. Talán csak annyiban változik a helyzet, hogy egészségi állapotának észrevehető romlása fokozottabb erőfeszítésre készteti. A lélek titokzatos üzenetét megértve még gyorsan felkutatja Márai Sándor címét. Közrejátszik ebben az is, hogy beszámoljon a Madách-famíliával rokon Márainak a Csesztvén végzettekről. 1968. augusztus 26-án ír először Salermóba, Máraiék akkori tartózkodási helyére. Az első levélben beszámol életének olyan részleteiről is, melyeket eddig tudatosan kikerültünk. „Kedves Lola! Kedves Sándor! A csesztvei csend-szigetről hazatérve első dolgaim egyike, hogy végre írjak Nektek. Sem az elmúlt húsz évről, sem mostani életemről nem lesz teljes a beszámolóm. Amikor utoljára találkoztunk a Tárogató úton, kedves Sándor, nem gondoltam, hogy még évekig megóvják tőlem a magyar színpadokat. Sok mindennel lefoglaltam magam, míg 1956 nyarától Kaposvárott, ezen a szerény vidéki színpadon végre rendezhettem, utá171
