Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
„Hiszek a színház halhatatlanságában"
egyetemén előadások A színjátszás és a dráma története című sorozatban, írókat, színház- és irodalomtörténészeket kér fel az estek bevezetéséhez (Bécsy Tamás, Berezeli Anzelm Károly, Csorba Győző, Hegedűs Géza), a színészek közül elsősorban Bánffy György, Jancsó Adrienne, Koós Olga, Dobák Lajos, Szabó Ottó, Spányik Éva a munkatársai. Németh a színház társulatának azokat a tagjait mozgósítja programjához, akik megfelelnek mércéjének. „A versmondás szeretete, a verssel való elmélyült foglalkozás készsége és a helyes versmondás képessége ritka tünemény" — állapítja meg a Jelenkorban megjelent írásában. Németh a pécsi társulatból Bánffy György és Szabó Ottó nevét emeli ki. Ok azok a szólisták, kiknek orgánumuk az eszközük, „amin hallhatóan szólal meg a vers lelke". Mindez már inkább csak pótcselekvés. „Mert a szerződés szerinti rendezések mégoly pontos és lelkiismeretes végrehajtása sem jelent mindig szellemi kielégülést, nem szólva arról, hogy ritkán kaptam olyan feladatot, mely alkalmat nyújtott volna képességeim teljes kifejtésére. Egyszer nyílt volna mód — 1964-ben, a Madách-centenárium alkalmából —, hogy a veszprémi Petőfi Színház felkérésére a Tragédiát rendezzem." 4 0 A kizárásával készült szereposztás miatt azonban — „nem akarván így búcsúzni Madáchtól" — visszalép a veszprémi rendezéstől. 1966-ban nyugdíjazzák, nyugdíja: 1890,— Ft. „Fentről" üzenik neki, hogy ez kiemelt nyugdíj! Megaláztatásokban bővelkedő két évtized zárul le ezzel az aktussal. Ám a nyugdíjaztatás másképpen is határkő. Már nem kell alkalmazkodnia a középszerhez, nem kell elfojtania vágyait, nem kell mellékutakon botorkálnia — csak egyetlen dolog maradt hátra: az összegezés. Mintha csak az idő sürgetését érezné, olyan fáradhatatlan lendülettel végzi beláthatatlan mennyiségű dokumentumainak rendszerezését. Hosszú szünet után grafomániásokra jellemző szenvedéllyel írja meg színháztörténetünk feledésre ítélt eseményeit, mégpedig azzal a filológiai pontossággal, ami a harmincas évek elején megjelent müveit is jellemezte. Emellett az amatőr bábmozgalom fáradhatatlan szolgálólányának, Séd Teréznek a kérésére előadássorozatokat is vállal (Bábjáték-kultúra Távolkeleten; A bábjáték az európai kultúrában címmel). Drucker Tibor, a Fővárosi Népművelési Tanácsadó akkori igazgatója lelkesen támogatja ebbeli tevékenységét. 1968 májusában Csesztvére utazik, hogy az emlékmúzeummá átalakított Madách-kúria kiállítását saját anyagával egészítse ki. „A csesztvei kúriában először 1964-ben, Madách Imre halálának centenáriumára rendeztek állandó kiállítást, két helyiségben..." 4 1 Németh a kúriának még három szobáját rendezi be egész életútján gyűjtött Madách-anyagokkal, új munkatársának, Monori Kornéliának segítségével, aki 1966 júniusa óta házastársa. (A kiállítás rendezése idején még él Madách Aliz, a família utolsó leszármazottja.) 170
