Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Miniatűr Weimar az Andrássy úton — 1944-ben

kezdődtek, hanem a Nemzeti Színház (Népszínház) épületében. Először igazgatói irodájában fogadta a hallgatókat , hogy megismerkedjünk vele és egymással. De itt már instrukciókat is adott, pl.: mindenki tanuljon meg gépírni. Közölte, hogy szobájának ajtaja nyitva áll a hallgatók előtt, minden problémájukkal hozzá fordulhatnak. A gyakorlati tudnivalók mellett beszélt a színházi ember hivatásáról is. Utólag egyetlen mondatát jegyeztem fel: „Embereknek kell jönniök, akik mélységesen át vannak hatva azokkal az ideákkal, amelyek irodalmi, művészeti és különösképpen színházi szempontból a jövő útjai felé vezetnek". Már ezen az első találkozáson feltűnt, hogy Németh — mint ma mondjuk — „nyomdakészen" beszél. Mondanivalóját úgy fogalmazta meg — ezt később ismertem fel —, mint bármely tárgykört felölelő írásait. Stílromantikája a klasszikus magyar dráma világából táplálkozott. Madách, Katona, Vörösmarty, Bajza és Ady gazdagították szókészletét, velük élt együtt. Mondat folyamai ma valóban meghökkentenek. (Ezt az idegenségérzést azonban a magunk számlájára kell írnunk.) De mindez csak az előadások formai részéhez tartozik. Németh barokkos mondatfolyamai a legkorszerűbb gondolatok köntöseinek bizonyulnak. E néhány soros bevezető talán magyarázatul szolgál ahlioz is, hogy milyen erő, mennyi lelkesítő elem hangolta össze a hallgatók gondolatvilágát. Hogy mi vértezte fel őket a külvilág eseményeivel szemben. Ne feledjük, hogy a hallgatók többsége katonaköteles korú volt, s többen csak nagy nehézségek árán kerülhették el a bevonulást, ami egyes személyeknél a munkaszolgálatot jelentette volna. (Emlékezetem szerint Lendvay Ferenc osztálytársunk kapott is behívót, de rövid idő után felmentették.) A háború március 19-én a német megszállással kézzelfogható közelségbe került. Április 3-tól pedig megkezdődtek a naponta ismétlődő apokaliptikus légitámadások. Március 19-e után egy fővel csökkent a létszámunk: a lengyel származású tanulótársunk eltűnt. (Voltak hírek arról, hogy a lengyel menekültek — Fő utcai? — házában, a benyomuló németekkel vívott tűzharcban esett el.) Noha „külső" életünket erősen meghatározta a háború, a „belsőt" azonban semmi sem zavarta. Németh hetenként megtartott elméleti előadásait úgy tekintettük, mint kedvenc operánk nagyáriáját. Rövidesen bevont bennünket a színház gyakorlati munkájába is, ami néhányunknak alkalmat adott a Nemzeti Színház színpadára lépni. Első statisztafeladatukat többek Hegedűs Lóránt expénzügyminiszter Kossuth című darabjában kapták. Szűcs László Egy bukott dráma frenetikus sikere címmel írt a /íossuí/i-drámáról. Gáspár Margit a Láthatatlan királyság című könyvében (Bp., 1985. 427 és kk.) közli férje beszámolóját, ő viszont a Magyar Nemzetben írt erről a színházi estről: Egy zajtalan bukás zajos sikere címmel.

4 Mi a darab próbáit és a premiert a nézőtérről néztük, különösebb érdeklődés nélkül. A bemutató — Gáspár Margit szerint is — „a zajtalan siker135