Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)
Orsz. M. Kir. Színházvezető- és Rendezőképző Akadémia, 1944.
let erős szálakkal kötődik a német és angol idealista filozófiához. Elsősorban Wilhelm Dilthey-hez, akinek gondolati rendszerével Németh egészen fiatalon találkozik. Tegyük hozzá, hogy Dilthey gondolata 1 5 — a szellemtörténeti folyamatokat a képzelőerő segítségével lelkünkben felidézhetjük, s az utánélésben a tárgyat a maga közvetlenségében megragadhatjuk — a színházi rendező munkájának alapképlete lehet. A diltheyi Verstehen (megértés) a színpadra állítandó drámai műben megnyilvánuló értelem, jelentés megragadása. De Németh ezt kívánja a kritikától is. Legyen az deskriptív (leíró), mert csak ebben a formában kapjuk meg az előadás élményének célszerű strukturális összefüggéseit. A Nemzeti Színház, 1941című évkönyv tanulmányai már ebben a szellemben készülnek (Németh Antal: Hogyan keletkezik a színházi előadás?; Szűcs László Szentivánéji álom; Tompa Miklós: Új Hamlet a Nemzeti Színházban; Szabó Lajos: Rómeó és Júlia\ Székely György: Peer Gynt a színpadon). A görög dráma és színház világába — mint már említettük — a korszak egyik legnevesebb ókorszakértője, dr. Révay József (korszakváltás előtt: egyetemi magántanár, utána: címzetes egyetemi rk. tanár, az irodalomtudományok doktora) és a fiatal dr. Cserés Miklós (később a Magyar Rádió rendezője, majd főrendezője, az első magyar nyelvű rádiódramaturgiai kézikönyv szerzője) vezeti be a hallgatókat. Azonos történeti korszakkal foglalkoznak, előadásaikban mégsem találunk átfedéseket. Cserés mint irodalomtörténész és rendező közelíti meg a görög műveltség nagy századának drámairodalmát. Révay a görög színház eredetét (a hallgatóknak be kell vágniuk Arisztotelész Poetikájának jó néhány oldalát), a mítoszok társadalmi eredetét és szerepét, az egyéni vallásosságot nem ismerő görög társadalom kollektív hitvilágát tárgyalja, a közösségi kultúra részét alkotó költészet műfajait, a görög színház archeológiáját, a tragikus triász (Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész) műveinek mondanivalóját. A két tanár közti különbséget első előadásuk bevezető mondataival szemléletesen ábrázolhatjuk. Cserés: „Első óránkon a dramaturgia mibenlétével foglalkozunk. A dramaturgia görög szó... ". Révay: „Krisztus előtt 427-ben vagyunk. Ma az Oidipusz királyt, játsszák az Akropolisz lejtős oldalán épült három emeletes Dionüszosz színházban. Az első sorban ülnek az előkelőségek, középen márványszék, ez Dionüszosz főpapjáé..." A későbbi előadásokban — mint arról a jegyzetek tanúskodnak — mind több ógörög szó bukkan fel. Tudni kell a tragédia cselekvényéhez igazodó kórus felállási rendjét (koreográfiáját), költészettani, dramaturgiai, történeti, filozófiai kifejezéseket — sőt mondatokat — görögül. Révay lebilincselő előadásmódja — a záporozó ismeretanyag ellenére — valósággal felüdíti a hallgatókat. Elnézést kérek az olvasótól, de nem tudom megállni, hogy e kitűnő szellem szövegeiből ne idézzek egyet-egyet: „Hallottak-e a szümboláról és a tesseráról (tesserae)? így nevezték a görög és a római színházban a belépőjegyeket. A görög először 119
