Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Célegyenesben?

A stiluskészség fejlesztése, a műveltség elmélyítése érdekében elindított, általános zeneelméleti, zenetörténeti és zeneirodalmi ismereteket felölelő tantárgy a zene a színházban. A jelölt ezen ismerkedne meg a drámai színpad, az operettszínpad és az operaszínpad határkérdéseinek problémáival. Különösen fontosnak tartja, hogy a tanuló a magyar színház eszményeiről szóló stúdiumon elmélyülten foglalkozzon elsősorban a magyar színháztörténettel, valamint a magyar színház hagyományaival, nyelvi kultúrájával, legfontosabb tájszólásaival. Ebbe a (tan-)tárgykörbe sorolja a tömeg színházigényre való nevelési lehetőségeit, a közönség lélektanának, a népi színjátszásnak és a faluszínpadok működésének problémáit. Tervkészítés közben itt támadnak először kétségei, vajon nem maximalista-e az elképzelése? Talán túlságosan szétágazónak látszik az anyag — jegyzi meg. Ezen úgy segíthetnénk — írja —, hogy az egész tananyagot két elvi jelentőségű tárgyban foglalnánk össze. A rendszeres színházesztétika elméleti egységét adná sok részletkérdésnek; a nagy kultúrák ismerete viszont olyan belső szellemi és anyagi feltételekig vezetné el a hallgatót, amelyek a különböző művelődési körök változásaiból a mai színház és dráma kialakulásának megértését tenné lehetővé. Tervezetében Németh elismeri, hogy a hallgatók kezébe tankönyvet nemigen tud adni. Ezért — áthidaló megoldásként — minden hallgató kézbe kapja a rendezés bibliográfiáját, miáltal megoldódik az önálló és úgyszólván korlátlan továbbképzés kérdése. Az 1941-ben készített tervének zárópasszusaként megemlíti, hogy ezen a tanfolyamon nem akar kizárólag rendezőket nevelni, hanem a legáltalánosabb értelemben vett színházi vezetőket, színházon belül szakosodott munkatársakat. A vezetőképzést kultúránk egyik legfontosabb területén így lehetne kielégítően megoldani. Nem kétséges: társadalmi átalakulást elősegítő enciklopédistákat akar állítani a magyar színházak élére. Vajon mire gondolhatott Németh Antal, amikor elővette dossziéi egyikéből ezt az 194l-es tervezetet? Úgy olvasta-e végig mint kiutat lassan ellehetetlenülő helyzetéből? Vagy mint egy korábbi kudarc emlékét? Arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy Németh soha nem ragaszkodott görcsösen ahhoz a hatalomhoz, amit a Nemzeti Színház igazgatói széke nyújtott számára. Tisztelői, barátai éltek szerte Európában, olyan színházi emberek, közéleti személyiségek, művészek, tudósok, kiknek támogatására — így gondolta — joggal számíthat. Már 1940-ben is foglalkozott azzal a lehetőséggel, hogy szerződése lejártakor pályáját másutt folytatja. Olyan helyen, ahol nem támadják, ahol anyagilag is kedvezőbb körülmények közé juthat, ahol könnyebben megőrizheti politikai autonómiáját. Hekler halálával a budapesti egyetemi katedra reménye halványulni látszott. Adódtak volna más lehetőségek is, de ezek egyike sem felelt meg elképzeléseinek. 103