Bartha Andrea: Színpadi látvány a századelőn (OSZM, Budapest, 1990)
Kéméndy Jenő - A festő
A színház, a színpad reformja nem egyszerre született meg, hanem hosszabb folyamat eredménye; kísérletek, újítások sorozata, amelyek néha egymásra épülnek, máskor épp a korábbi eredmények elvetésén alapulnak. A magyar Kéméndy Jenő is részese volt ennek a folyamatnak. Nemcsak a hazai színpadi látvány megújítójaként tarthatjuk számon, mivel a látvány jellegén és stílusán túl magát a színpadot, a hagyományos színpad szerkezetét is meg kívánta változtatni. Mára talán kissé megfeledkeztünk róla, pedig nevét kortársai a nagy színpadi reformerekkel együtt emlegették. Kéméndy Jenő Magyarországon - kultúránk sajátos helyzeténél fogva - a fejlettebb európai országokhoz képest megkésve, de éppen ezért szinte teljesen egyszerre, egyidőben jelentkeztek a különböző új tendenciák a színpadi látványteremtésben. Ez egyazon tervező munkásságán belül is szembeötlő. Kéméndy Jenő az első, aki művészi rangot adott a színpadi tervezésnek. Ellentmondásos egyénisége, pályája jellemző a korra, amelyben élt. Tervezői munkássága során előbb a meiningenizmus szellemében alkotott, majd tervezései egyszerűsödtek, stilizálódtak, ahogy a szecesszió egyre inkább éreztette hatását. Jól ismerte Craiget, Appiát, forradalmi elképzeléseik nyomot hagytak egyes tervezésein is. Kéméndy soha nem készült színpadi tervezőnek. Hosszú ideig élt Münchenben, itt mint divatos miniatűr-festő ért el komoly sikereket. 1895-ben tért haza, ekkor kezdett tervezni az Operaháznak ós a Nemzeti Színháznak. 1895-től e két intézmény szcenikai főfelügyelője lett, és maradt 1925-ben bekövetkezett haláláig. Munkássága fordulópontot jelentett a magyar díszlet- és jelmeztervezés történetében, összetett egyéniségében a zseniális álmodozó találkozott - és egyben ütközött - a józan színházi szakemberrel. Tervezései betetézik a XIX. század második felének naturalista-historizáló folyamatát, de egyben utat is nyitnak az új, modern szellemű tendenciák előtt. A festő Kéméndy Jenő 1860. április 8-án született Szászvárosban. Apja, Kéméndy lstvár\ törvényszéki jegyző volt. Először Déván, majd Székelyudvarhelyen járt reáliskolába, itt 1877-ben érettségizett. Gyerekkora óta rajzolt és festett. Gépészmérnök akart lenni, szülei is annak szánták. Később is bánta, hogy nem ezt a pályát választotta. „Valahogy én Edisont többre becsülöm, mjnt a világ legjobb festőit, hadvezéreit és államférfiait együttvéve... 4 - írja önvallomásában, 1892-ben. A mérnökség helyett azonban a dévai reáliskola rajztanára, Vigh Ferenc rábeszélte, hogy legyen inkább rajztanár. Budapesten a Mintarajziskola növendéke volt két évig, Székely Bertalan is tanította. Felvételi minősítése: „Próba félévre, gyenge figurális rajzban." Kéméndyre mégis hamar felfigyeltek. Mecénásra is talált a dévai illetőségű Nopcsa Elek báró személyében. Első önálló műve a báró kisfiáról készült. Nopcsa 300 Ft-os ösztöndíjjal támogatta, hogy a müncheni Akadémiára mehessen tanulni, mint a legtöbb magyar művész. Később Zselénszki Róbert biztosított újabb 300 Ft-ot tanulmányaihoz. 10
