Dévényi Éva: Színképelemzés, Balassa Péter (MSZI, Budapest, 1981)

gazsággal szemben, kegyetlenség önmagunkkal szemben. Ez azért nagyon fontos, mert a kegyetlenség kérdése átmentődött az Orfeo ügyeibe. A kegyetlenség mint a dolgok könyörtelen végigvitele igy találkozott a politikai morál kérdésével. A szinháznál jóval később következett be ez a kegyetlenség. Sokminden tartozik ide, hozzátartozik a szinész-rendező viszony is. A "kollektiv alkotás" kérdése. Hogy hogyan lett ebből a hamis fogalomból valódi kollektiv alkotás. Hogyan lett az én bizonytalanságaimból, hogy mikor vonuljak vissza, menynyit adjak ki magamból rendkívül erős motiváció, hogy megfeleljek egy olyan fajta rendezői igénynek, amelyet én elvárok más rendezőktől. Nagyon nehéz ennek megfelelni. Arról van szó, hogy van az embernek egy eszményképe valamiről, mely foltos, lukas, homályos. Két ok miatt homályos. Az egyik az, hogy a rendező számára önmaga is homályként jelentkezik, és élő, változó anyag nélkül mindig is homály marad. A másik, hogy elképzeléseit nem tudja közvetlenül a szinészbe vetiteni, tehát olyan kerülő utakon kell eljutni, amelyekben a kép bizonyos vonásait a szinészben erősitheti, bizonyos vonásokra felhivhatja a figyelmet. Ezért helyzeteket kell teremteni - nem a darabnak a helyzeteit, hanem a munkának a helyzeteit; ez a legfontosabb, ez a legideálisabb rendezői magatartás. Ezt rendkivül nehéz megtalálni, nem tudom, hogy megtaláltam-e. Azt hiszem, együtt találtuk meg ezt az egész játékot. Kénytelen voltam én is alkalmazkodni. Azok az instrukciók, rátalálások, amik a Woyzec

k kapcsán születtek, két 44