Dévényi Éva: Színképelemzés, Balassa Péter (MSZI, Budapest, 1981)

dolgot szolgáltak: egyrészt, hogy az én képem tisztuljon; másrészt, hogy az a kép, amely kezd tisztulni, megmutatkozzon a maga érzéki valóságában a szinészi munkában. Nem biztos, hogy az instrukciók ázt tükrözték, amilyennek kell lenniük a dolgoknak, hanem amilyen uton elérhető a megvalósulása annak a dolognak, amit szerettem volna, illetve amiből kitaláltam, hogy ezt szerettük volna csinálni. Nem bújhattak el az emberek a kritika elől. Semmi sem, illetve nagyon kevés dolog akadályozta a kritikát: csak az, hogy élni lehessen, mert bizonyos kritikán tul már nem lehet egymással élni. Ez odázta el vagy tette humánussá a dolgok kimondását. Megalakulásunk óta többször megpróbáltunk külső rendezővel dolgozni. Ez az én bizonytalanságomból, a helyzetemből, a rendező-szinész viszony megoldatlanságából fakadt. így merült fel; próbáljuk meg, hátha mással jobb, hátha uj szint hoz a dologba. Kudarcos időszakunkban azt gondoltam, ez esetleg uj lökést ad az emberek szinészi fejlődésének. De nem lehetett, mert hiába ismertek bennünket - hisz csak olyanokkal dolgoztunk, akik ismertek és tudták az életünket -, magukkal hozták azt a fajta szinész-rendezői viszonyt, ami nálunk már a kezdet kezdetén túlhaladott volt, mivel nálunk a kulturához való viszony eleve közösségibb. A kegyetlenséget nem tudták elviselni, amit én is nagyon nehezen tudok elviselni- De a presztízst meg kell szüntetni adott esetben. Az is igaz, hogy van bennem egyfajta rendezői tehetség, amiről nem beszélni álszerénység lenne. Nálunk a csoport a lényeges, nair a darab. •i =