„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

V. „A SZÍNHÁZ KATEDRA, MELY EGÉSZ TÖMEGET TANÍTHAT." (Gogol)

saság a polgári képmutató erkölcsöket ostorozó szatírákat, a társadalmi bomlást bemutató darabokat, Ibsen, Strindberg, Hebbel, Hauptmann, Heyermans műveit tűzte műsorára. Drámapályázatot is hirdetett a Thália új magyar drámákra, de a sok pályázati darab között mindössze négy volt előadható, az ötödik magyar darabot akkor már neves szerzője ajánlotta a Tháliának előadásra. Ez Szemere György Siralomházban című parasztdrámája volt, amelynek sikerére jellemző, hogy évek múlva a Nemzeti Színház is műsorára vette. A bemutatott magyar szerzők közül Kassovits Tivadar Bruno és Mende Béla eltűntek a feledés homályában. Mohácsi Jenő - aki egyfelvonásost nyújtott be a Társaságnak - később a magyar klasszikusok német műfordítójaként tette nevét ismertté irodalmunkban. Az ő fordításában játszották Az ember tragédiáját, a Bánk bánt és a Csongor és Tündét a német nyelvterületen. Az ötödik magyar szerzője a Tháliának Lengyel Menyhért volt, aki A nagy fejedelem című, a kritikátlan hajbókolást gúnyoló darabjával itt kezdte meg világhírű drámaírói munkásságát. A külföldi szerzők darabjai közül Heyermans holland drámaíró Remény című halásztragédiájának és Hebbel német író Judit c. polgári drámájának volt a Tháliában a legnagyobb sikere. Nemsokára azonban a Rottenbiller utcai színházterem bérletét felmondták és a Tháliának új játékhelyről kellett gondoskodnia. A helyiség problémája égető volt és a Thália Társaságot négyéves fennállása alatt végig kísérte. Színházat bérelni sem pénzük nem volt, sem a színigazgatók nem engedték át színházaikat a Thália előadásaira. Ebben az időben a Várszínház, a Nemzeti Színház hetenként háromszor játszó budai kamaraszínháza kihasználatlan volt. Néhány előadásra sikerült megszerezni a színház bérletét. Itt adták elő Hebbel Mária Magdolna című társadalmi drámáját, olyan sikerrel, hogy visszhangzott tőle az egész színházi szakma. Prielle Kornélia, a Nemzeti Színház első örökös tagja, a kor legtiszteltebb - és a Petőfivel való rövid jegyesség okán legendáshírű - színésznő, magas kora és betegsége ellenére is megtekintette az előadást, dedikált fényképét és egyegy csokor virágot adott a szereplőknek. A Kürti Józsefnek adott csokor lepréselve és a dedikált fényképpel együtt a Bajor Gizi Színészmúzeum Kürti József emlékei között látható. Erről az eseményről Márkus László kritikájában külön is megemlékezett, hiszen éppen a Nemzeti Színház konzervatív tagjai meglehetős lenézéssel kezelték a Tháliát, kivéve Pethes Imrét, aki mindig figyelemmel, szeretettel kísérte a Társaság törekvéseit. Hebbelnek erről a drámájáról írta Hevesi Sándor: „Ez a legnevezetesebb, sőt ami még több: a legkitűnőbb polgári dráma Ibsen előtt." Nemsokára azonban a Várszínházból is el kellett jönnie a Társaságnak, s hoszszas tárgyalások után sikerült megállapodniuk a Folies Caprice Révay utcai mulató tulajdonosával, hogy vasárnap délutánonként használhatják a mulató pódiumát. Ezt rendezték be maguknak előadások céljaira. Márkus László mellett Gulácsy Lajos és Márffy Ödön is tervezett színpadot a Tháliának. Az előbbi AlmaTadema: A láthatatlan kormányos, az utóbbi pedig D'Annunzio: A holt város című drámájához készített díszlettervet. A Thália Társaság ezzel is ki akarta fejezni