„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)

fut a villám. Aztán az Ahogy tetszik Méla Jacques-ja, nemcsak kívülről nézve nemes és büszke férfi, hanem gondolataiban is választékos, sértett, bölcs és emelkedett szellem, magányosan bolyongó filozófus. Ezt a szerepet Uray már onnan mélyről játszotta, ahol külső elegenciája és könnyedsége csak gyökerezett : artisztikus lénye legbensejéből. Meg is kapta alakításáért az akkori idők legnagyobb művészi kitüntetését, a színészetnek jutó Greguss-díjat. Elmélyültség és könnyedség - ez a két sajátosság illett rá a leginkább. Példa erre a Liliomfi, sok-sok népszerű szerepe közül talán a legjobban ismert és a legtöbbet játszott. Uray alakítása megteremtette e szerep végérvényes hagyományát; nemcsak a komédiás jellegzetessége, nemcsak a vándorszínésszé lett nemes úrfi finom modora, nemcsak a felszabadult játékosság áradt belőle, hanem egy egész magyar korszak, Szigligeti korának patinája is rajta volt. A felszabadulás után a Madách Színház tagja lett. Szerepei felsorolhatatlanok, amelyeket a Moliére-i Scapintől Hamletig, a könnyű magyar vígjátékok alakjaitól a Shaw-i öreg Julius Caesarig és minden drámai költészet legfájdalmasabb és legszebb alakjáig, a Vihar Prosperójáig eljátszott. Volt Hamlet, a dán, Krisztyán Tódor és Biberach, Oswald és Oberon, Figaro - milyen bölcs, játékos franciás-spanyolos Figaro! És milyen Almaviva később!" Emberi tisztasága sem kapott foltot soha. Tébolyult időkben is kiválóan vizsgázott. Kossuth-díjat, érdemes majd kiváló művész kitüntetést kapott. /MÁTRAI BETECH BÉLA/ Ember és színész benne magasrendű módon ötvöződött egységbe. Csak barátai, tisztelői, rajongói voltak. Pedig nem barátkozott könnyedén, ok nélkül. Kvalitásérzéke még a barátságaiban is működött. Csak ilyen harmóniában élő ember lehetett képes arra, hogy fegyelemmel, ökonómiával és tudatossággal járja végig azt a pályát, amelyre rálépett egészen fiatalon. Igaz, némi kitérő után, mert először az Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, de egy év elteltével már az Országos Színészegyesület iskolájában tanulta a jellemábrázolás mesterségét. Okos tartózkodás jellemezte minden pillanatban, valami kivételes arányérzék formálta gesztusait, hétköznapjait, alakításait. Barátságos viszony kötötte őt a világhoz, de önmagát megmutatni, leleplezni, feltárni, néhány száz alakban akarta csupán. Magánélete, lelke tartalma mindvégig rejtve maradt; még legnagyobb válságait, legnagyobb örömeit is valami magára kényszerített belső figyelemmel viselte el vagy ujjongta végig. Ahogy Dutka Ákos köszöntötte; varázsló volt, a drága magyar szavak nagy varázslója. Nála precizitás és zsenialitás sosem kerültek ellentétbe, eleganciája sosem jelentett hűvösséget, közönyt, távolságot, hanem a művészi és emberi magatartás méltóságát. Hétköznapjait úgy építette fel, mint egy novellát, hogy a csúcspont, a csattanó az esti előadás tökéletes felkészültségben várja. Uray egész napjával az előadásra készült. Figyelte a természetet, tűnődött, végigjárta a Margitsziget sétányait, a budai hegyeket, egy-egy ritka szép virágot hazavitt és rajzolgatott. Sosem emlékezetből, mindig természet után, még a rajzolás ideje alatt is gyönyörködött a virág szépségében. Magányos