„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)

Bizánc) szerepében aratta. Szövegmondását és gesztusait Hevesi csiszolta nemessé. Tímár új hangot, szinte új stílust hozott. Egyszerű volt, keresetlenül, valósággal eszköz nélkül jellemzett és ennek köszönhette Fegya (L. Tolsztoj: Az élő holttest) kirobbanó nagy sikerét is. Színészi képességei nem ismertek szerepköri korlátokat. Minden műfajban jelentős alakításokat nyújtott. A felszabadulás után bontakozott ki művészete a maga teljességében, amikor legnagyobb és tehetségéhez valóban méltó szerepekhez jutott. Önmagával elégedetlen, vívódó művész volt. Ez a vívódás sokszorozódott meg utolsó, feledhetetlen alakításában: Willy Loman szerepét (Miller: Az ügynök halála) halálos betegen játszotta. Orvosai már lemondtak róla, de ő nem akarta tudomásul venni. Halála előtt hónapokig szinte már csak a színpadon élt. Naponta feltámadt, hogy eljátszhassa Willy Loman halálát. Kétszáznál több szerepe széles skálát ölel föl. A legsötétebb tragédiáktól a zenés vígjátékokon keresztül az operettig mindent játszott. Szép orgánuma, tiszta magyar beszéde, mély embersége, a legnagyobb magyar színészek sorába emelte. Sok filmben is játszott, néhányban sikert is aratott, de nem barátkozott meg vele: színpadi sikereit a filmbeliek meg sem közelítik. Jelentősebb színpadi szerepei: Tybalt (Rómeó és Júlia), Jávorka (Herczeg: Ocskay brigadéros), Lucifer; Ádám; Gomböntő (Ibsen: PeerGynt), Mefisztó (Goethe: Faust), Biberach (Bánk bán), IV. László (Szántó: Sátoros király), Orin (O'Neill: Amerikai Elektra), VII. Gergely (Németh L.), Versinyin (Csehov: Három nővér), Tanner John (Shaw), Othello, Mercutio (Rómeó és Júlia), Otto Frank (Goodrich-Hackett: Anna Frank naplója), Burgoyne (Shaw: Az ördög cimborája). „. .. Nem tartozott a nagy hírveréssel élő sztár-színészek közé, akikről korszakot neveznek el. Hogy oszlopa a társulatnak, amelyben működik, mindig tudta, a szakma is, a közönség is. Sokat dolgozott. Koch Lajos szorgos adattára 1961-ben több mint kétszáz szerepét tartotta számon: a sorozatot még jó néhány produkcióval kiegészíthetjük. Tudni kell, hogy számos szerepében hosszú ideig maradt műsoron, s hogy színházi munkaköre hamarosan kiegészült más területekkel. Főként a rádióban hallottuk sokszor; a filmmel igazában sohasem barátkozott meg. Amilyen hirtelen fellépett rá, s amilyen biztosan állt meg rajta, olyan lassan lett igazán kimagasló urává a színpadnak. Nehéz, de rendkívül izgalmas feladat volna ennek titkát megfejteni. Szerette a színházat, és könnyen otthonossá lett benne. Úgy mozgott a színház világában, mint életelemében; rajta kívül nem tudott élni, de minthogy viszonylag zavartalanul lubickolt benne, akkor kezdte csak igazán megbecsülni - mint annyi ember a jó levegőt -, amikor már hiányát kellett éreznie, vagy utána kapkodnia. Voltaképpen úgy érett meg színészként is, mint emberként. Kezdetben a kamaszok természetes mohóságával élvezte, vagy az egészséges fiatalemberek kissé feszengő megkötöttségével végezte munkáját. Természetesnek tartotta, hogy játszi könnyedséggel játssza el a ráosztott kis szerepeket. Látszatra ugyanilyen fölénnyel szavalta végig első terjedelmes szerepeit is: a Nemzeti Színház tagjaként főként klasszikus vagy klasszikus stílusú versdrámák szerepeit.