Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején (MSZI, Budapest, 1979)
I. A színház létrejöttének története és szervezete
keloen ivelo elocsarnok, mar a belepes pillanataban érezteti * ' 3 a nézővel, hogy ünnepi estere erkezik." A beszámoló erősen reklámizü, mert a benne játszók véleménye szerint a szinház technikai megoldása nem volt elsőrendű (hiszen eredetileg mozinak épült), sem a berendezése nem volt olyan látványos és akusztikája sem olyan kiváló, mint ahogy a felsőfokú jelzők erről hirt adtak. A 3zinház gr. Károlyi István vállalkozásában kezdte meg működését, első igazgatója Földessy Géza volt. A Károlyi - Földessy-féle sziházi vállalkozás egy ideig vajúdott. Első tervük az volt, hogy a Nagymező utcában nyitnak szinházat (Nagymező utca 11. sz. alatt a Clarisse kávéház, ma Irodalmi Szinpad helyén). Az átalakitás ötvenezer pengőbe került volna és nem kapták meg az átépitési engedélyt a bérházban sem. így lemondtak tervükről és választásuk a Madách Imre téri helyiségre esett. A Nagymező utcai helyiségben összesen 320 hely lett volna, mig itt 640 hely volt a színházteremben.* (Ma: 422, negyvennel kevesebb az 1975-ös átalakitás előtti viszonyokhoz képest.) A szinház fogadtatása nem volt egyértelmű, sokan értetlenül figyelték, hogy a Belvárosi Színházból mozi lett, s a mozinak tervezett helyiségből pedig szinház. 1939-ben a Belvárosi Szinház igazgatója, Patkós György, a Nemzeti Szinház előző titkára, másfél év alatt csődbe jutott, a helyiséget átjátszotta a Magyar Film Irodának, mely azt hiradómozivá alakitotta át. Kárpótlásul megkapta volna a mozinak épült Madách Imre téri helyiséget. Ezt a tranzakciót a Szinészkamara perhorreszkálta, kizárta tagjai közül Patkóst, hivatása 5 gyakorlásától 1940 szeptemberében felfüggesztette. Az uj szinház vezetésére a Színművészeti Kamara 1940. november 25-i ülésén hozott határozatot: "A választmány javasolta Budapest Székesfőváros polgármesterének Földessy Géza kamarai tag részére a Madách Szinház helyiségére színigazgatói engedély kiadását, miután nevezett kérelmező a fő8