Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején (MSZI, Budapest, 1979)

I. A színház létrejöttének története és szervezete

városi színigazgatói engedély elnyerésére a választmány ál­tal korábban meghatározott feltételeknek mindenben eleget, tett." Pöldessy Gézát átjegyezték az előadóművészek közé,ós mint rendezőt és Igazgatót a művészeti ügyvezetők szakcso­portjába. Földessy volt színész vidéken, filmszínész Berlinben, a Fővárosi Operettszínház bonvivánja és rendezője. A kultú­rához családi kapcsolatok is fűzték. Gyulai Pálnak volt az unokaöccse. "Az uj Madách Szinház programja egyszerű, minden nagyképűségtől mentes - nyilatkozta -, Budapest legfinomabb izlésű közönségének szán igazi művészi élményt, az elveszett szinház helyett (Belvárosi) megteremti a Belváros uj kamara­, , 7 sz inhazat." A szinház megvalósítására a módot egy arisztokrata fi­atalember, gróf Károlyi István (Károlyi Mihály unokaöccse) adta meg. Apja gróf Károlyi József, az utolsó "Király szemé­lye körüli miniszter" volt és korán meghalt. Anyja gróf ffenckheim Dasy ugyancsak arisztokrata család sarja. Mintegy 70 000 hold földbirtokuk volt, több kastéllyal (köztük a legszebb Fehérvárcsurgó). Budapesti palotájuk a Szentkirályi utcában ma is áll. (A felszabadulás után a Magyar-Szovjet Társaságnak ajánlották föl.) A palotával szemben látható az egykori hitbizományi épület, amelynek földszintjén, eredeti helyén található az Országos Levéltár felügyelete alatt a "Károlyi nemzetség levéltára". A sajtó lelkesedéssel fogadta a vállalkozást és öröm­mel illette tehetséges, rokonszenves stb. jelzőkkel a tulaj­donost. "Régi tradíciókat követett, nemes és szép példák nyomán érezte, hogy a magyar arisztokráciának kötelességei vannak a magyar kulturával szemben és vállalta ennek a köte­lességnek az őreá eső nem jelentéktelen részét. Szerényen és tapintatosan, előkelő halksággal vállal minden nehéz és nem mutatós munkát, akadályokat hárit el, hogy a magyar kultúrá­nak uj és vonzó kis palotájában ne legyen semmi fennakadás. 1^ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom