Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

Cikkének talán legérdekesebb és legváratlanabb jelensége, hogy Tovsztonogov a nézőt a színházi tevékenység harmadik és egyenjogú tényezőjének tekinti, A jelek szerint Tovsztonogov először kísérli meg elméletileg átgondolni ezt a kérdést. Azt akarja nyomonkövetni,, hogy - a nézővel együtt - hogyan változik a művészetben maga a kifejezőeszközök fogalma, hogyan válik nevetségessé, ami nemrégiben még megrázó volt; hogyan lesz senki számára sem érthető hieroglifévá az a müfogás, amely előbb még látszólag hibátlanul "működött"; más szóvals mennyire érzékenyen kell reagálnia a művésznek, mennyire jól kell ismernie kortársának belső világát, képzeteinek körét, asszociációinak készletét, hogy mindezt tudatosíthassa és figyelembe vehesse munkájában, "Korszerű néző nélkül nincs korszerű szinház" - vonja le a következtetést Tovsztonogov, Nemcsak Ohlopkowal vitatkozik. Vitába száll - és ezt nem árt hangsúlyozni - azzal a széles körben elterjedt nézettel, amely a képzeletszerüséget /és ebből következően sokban az ujitó szellemet, a korszerű stilust is/ olyasvalaminek tekinti,aminek a színdarab szlnpadravitelében csak a külső, a szcenikai megoldáshoz van köze. Ily módon Ohlopkov cikkét a szinház képszerű természete védelmének pátosza hatja át, Ohlopkov harcol, beleköt a rejtőzködő ellenfelekbe és győztesen kerül ki a küzdelemből, Tovsztonogov a már meghódított területet veszi birtokba, hozzálát a kérdés részletes kidolgozásához és nagy eredményeket ér el, Ohlopkov és Tovsztonogov egyetértése a legfontosabb abban, ami mindkettőjük cikkének "főfeladatát" jelenti. Ma már, amikor a következtetéseket vonjuk le, fontosabbnak kezd látszani konkrét vitájuknál, bár ez a konkrét vita a maga részéről ugyancsak fontos és érdekes - ezt senki som tagadhatja. - 19 -