Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

lerögzitésének egyetlen pontja la: Tovsztonogov szemében a drámaíró feltétlenül az a vele egyivásu gondolkodó, akinek eszmei és művészi vezetőszerepét önmagával, a rendezővel szemben Tovsztonogov eleve készségesen elismeri. Jóformán az a kép alakul ki, hogy miközben Tovsztonogov polemikusán szembeszögezi a maga álláspontját Ohlopkovéval és a rendezői önkény tudatos ellenfelének bizonyul,ő maga az ellenkező végletbe esik és kissé túlságosan is szabályokba gyömöszöli, korlátozza a rendező lehetőségeit; a rendező és a szerző kölcsönös kapcsolatából szinte kiiktatja a vitázó együttműködés és a harcoló együttműködés lehetőségét, arról nem is szólva, hogy a szinház története nem egy olyan esetet ismer, amikor a színházművészet számos jelentős alkotása kifejezetten polemikusán, a szinpadilag megvalósítandó irodalmi anyag eszmei vagy képi szerkezetének nyilt átértékelése révén született meg, Á rendezőnek minden konkrét esetben meg kell határoznia - Tovsztonogov kifejezésével élve - a "játékszabályokat", fel kell tárnia, meg kell határoznia legalább is a színészek és a közönség érintkezésének jellegét és formáját» Ha ezt teszi, akkor megtalálta a képzeletszerüségnek azt a mértékét, azt a jellegét, amely az előadás egész felépítésének alapja lehet. Tovsztonogov cikkének ez a tétele igen lényeges. Valóban, nálunk feltételezik, hogy "minden jó szinész realista", s ennek alapján azt kérdik: miféle képzeletszerüség vagy méginkább formalizmus lehet a színészben?... Tovsztonogovnak igaza van, amikor megjegyzi, hogy hordhat a szinéaz mai ruhát és az arcán "egy orr, egy homlok, két szem" lehet, mindene megegyezhet egy normális emberével, ez azonban még nem lesz realizmus, ha formális a feladat, amelyet a szinész végrehajt a színpadon ós játékmodora nem hangolódik egybe a színdarab jellegével, a néző és az előadásra vonatkozó általános rendezői elgondolás jellegével. - 18 -