Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

rendező áll a vezető helyen, nem egyszer - ahogy ezt a kritika Is megemlítette néhányszor - a másik két tényező rovására. Tovsztonogovot viszont olyan rendezőnek ismerik, aki nagyon is figyelmes a szerző kézjegyével és sajátosságaival szemben, olyan rendezőnek, aki "feloldódik a szerzőben" • Emellett mig Ohlopkov előadásai majdnem mindig egyforma stilusuak, a Tovsztonogov vezetése alatt álló szinház repertoárjában nem mindig könnyű nyomonkövetni a rendezőnek ezt a "lirai" stilusvonalát. Ohlopkov és Tovsztonogov között lényegében a rendezőnek a drámai anyaghoz,a szerzőhöz való viszonyáról folyt a vita. Melyiküknek van igaza? Próbáljunk eligazodni ez ügyben. Mi mellett kardoskodik Ohlopkov? A rá jellemző temperamentummal, gyakran a sulykot is elvető szenvedéllyel azért küzd cikkében Ohlopkov, hogy szabadítsuk meg béklyóitól a rendező fantáziáját. Rajongással beszél a szinház hatalmáról, elutasítja, száműzni szeretné a színpadról a szürkeséget, a "rendezetlenséget", vagy ahogy Ohlopkov nevez minden, a művészetben számára ellenszenves jelenséget, a "földhözragadt realizmust"... Magától értetődik, hogy Ohlopkov cikkét nem szabad és nem is lehet ugy tekintenünk, mint egy elméleti szakember cikkét. Nem mindig világos például, miféle képzeletszerűségről van szó fejtegetéseiben. A képzeletszerüségről, mint a realizmus, adott esetben a szinpadi realizmus elidegeníthetetlen alkotóeleméről? Vagy az előadás dekorációs, szcenikai megoldásában alkalmazott képzeletszerüségről? Kétségtelen, hogy ezek a fogalmak egymásra épülnek, de Ohlopkov cikkében néha összekeverednek« Ohlopkov cikkét a szinház hatalmába vetett hit hatja át, a színház szerinte nagy feladatokra és nagy tettekre képes. A cikket átszövi a hit a nézőben, a néző a 1 k o t ó , aktiv szerepében, képességében, hogy megragadja a - 14