Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

legcsekélyebb utalást, részletet, a "körömfeketényit" is és mindezt képzeletével, fantáziájával kiegészítse és kitöltse. A cikk a művészet elméletében és a művészet irányításának gyakorlatában jelentkező bármiféle dogmatizmus ellen irányul; teljes meggyőződéssel hirdeti, hogy "nincs olyan egységes formula, amely az egész művészetet átfoghatná" • Már xégőta nem irt Így nálunk senki sem a színházról: ilyen pátosszal,ilyen szerelemmel, a "harsány szavaktői" sem riadva vissza! Az sem baj, hogy a repertoár, amelyre Ohlopkov hivatkozik, amellyel következtetéseiben operál, távol áll a realitástői, a mindennapi konkrét gyakorlattól. Az sem baj, hogy Ohlopkov elképzelt színpadán az özönvíz hömpölyög és Noé bárkája ringatózik, a látomásában megjelenő hősök pedig allegorikus figurák: a Pöld, az Élet, a Halál. Mindezt roppant könnyű klpécézni, akár kifigurázni is. De mindennek hátterében a szinház lehetőségeinek romantikus látásmódja rejlik. És - ami még fontosabb - a realizmus széles, nem dogmatikus értelmezése, uj fogalmak bevonása a realizmus körébe. Ohlopkovot nem szabad túlságosan szőszerlnt értelmezni. Aligha fontos neki, hogy olyan színdarabot szerezzen színházának, az özönvíznek azt a festői képét, amelyet olyan meggyőződéssel védelmez. Ohlopkovnak egyszerűen az a fontos, hogy megvédelmezze a szinház jogát aká

r az özönvíz, aká

r az allegorikus figurák, aká

r a Faust második része, aká

r az antik világ bemutatására. Ha éppen szűkség van rá. Mindenesetre mindennek bele kell tartoznia a színház lehetőségeinek fegyvertárába • A művész fantáziáját, képzeletének szárnyalását semmiféle gát, keret nem akadályozhatja. Ez igen fontos Ohlopkov szemében. Ugy véljük, számára ebben áll a képzeletszerűségről szóló beszélgetés értelme* - 15 -