Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

Ha az 1960-as szovjet színház életének képe pontosabban és átfogóbban rajzolódott ki azután, hogy megtárgyalták lapunk hasábjain a rendezés kérdését, ha a színházművészetünkben végbemenő folyamatok világosabbakká váltak, ha a heves viták hozzásegítették művészeinket, hogy felismerjék az alapvető lényeget: a korszerű tartalom és a korszerű forma egybeolvadásához elengedhetetlen az alkotó keresés - a szerkesztőség ugy véli, hogy teljesítette kötelességét. A vita során a szerzők szempontjai gyakran ellentéteseknek, összebékithetetlennek mutatkoztak. Nos, nincs is rá szükség, hogy "összebékítsük" őket. Cikkében minden szerző saját művészi gyakorlatára támaszkodik, saját tapasztalatából indul ki. Igen, egyik rendező nézete tökéletesen elfogadhatatlan lehet a másik szénára, és mint a vita két résztvevője, mint két szembenálló fél, két rendezőnk /vagy két kritikusunk - ez lényegében mindegy/ a végtelenségig vitatkozhat egymással, darabokra szedheti egymást. Amikor azonban az ember egészében próbálja áttekinteni a művészet képét, amikor a vita bármelyik résztvevőjének egyéni nézeteit általános elméleti szempontból közelitjük meg, kiderül, hogy az "összebékithetetlen" álláspontok váratlanul azonos arcvonalon sorakoznak fel, nem zárják ki, hanem éppen kiegészítik egymást, A szerkesztőség véleménye szerint a vita fő eredményét, pozitív elméleti tanulságát mindannak a summázása adja meg, ami mai színházművészetünkben a legérdekesebb, a legfontosabb, ami mindenki számára jelentős. Ha pedig igy van, próbáljuk meg kiválasztani az elmondottakból a legtermékenyebb és a legnagyobb perspektívát nyújtó anyagot, azt az "oldhatatlan maradékot*, amely valójában a vita eredménye, alkotó tanulsága lehet. Ezt azért is meg kell tennünk, mert kritikai irodalmunk nem szokott hozzá, s nem Is ért az Ismeretek gyűjtéséhez* - 12 -