Szekeres József: Vita a rendezésről (SZTI, Budapest, 1961)

Rendezés éa korszerűség. A Tyeatr szerkesztőségi cikke

Egyetértünk Nyikolaj Akimowal, hogy a művészi modorok, kézjegyek, munkamódszerek sokfélesége, amely egyben a művészeti kérdésekben vallott nézetek, a velük kapcsolatos szempontok sokféleségét is jelenti, gazdagítja művészetünket, fontos vivmánya művészetünknek. Hát valóban azükséges-e mindent egy nevezőre hozni, feltétlenül megkeresni, hogy "kinek van igaza" és ki "tévelyeg", s a vita végén kiállítani a bizonyítványt: ki az, akinek a kijelentéseit törvényerőre kell emelni, ki az, akit teljesen el kell vetni és ki az, akinek álláspontját el lehet fogadni, de nem teljesen - csak "ettől eddig"? Ez korántsem azt jelenti, hogy a viti során megjelent minden cikk, hangoztatott eszme és gondolat egyaránt jó és helyes volt és a szerkesztőség a benemavatkozás álláspontjára helyezkedik, úgyszólván "felül akar állni a vitán", kivül akar maradni a vélemények, az értékelések, a szenvedélyek harcán.Szó sincs róla. Azzal sem lehet gyanúsítani bennünket, hogy össze akarjuk békíteni a vitatkozókat, el akarjuk kenni a létező véleménykülönbségeket, hogy ugy akarjuk beállítani a dolgokat: minden kérdésben teljesen egységes álláspont alakult ki. Milyen unalmas és terméketlen dolog lenn6 ez! Éppen ellenkezőleg: egész életünk, művészetünk egész gyakorlata a legutóbbi években újra meg újra meggyőz bennünket, hogy a viták, a véleményeltérések természetes és szükséges jelenségei társadalmi életünknek. Egyes értékelésekkel egyetértünk tehát»másokkal nem. Egyes cikkekről az a véleményünk, hogy érdekesek, jelentősek, sok sajátos és uj gondolatot vittek be valamelyik kérdés kidolgozásába, más cikkekről viszont az a véleményünk, hogy lényegükben ismert dolgokat ismételgetnek. És voltak végül olyan hozzászólások is, amelyekkel nem érthetünk egyet, amelyek szerintünk egyszerűen hibás tételeket tartalmaznak. - 11 -