Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

Hallgatási zónák

vagj soká nem jön a szeretett flu vagy férj -, sürün és mélyen sóhajtozunk. A színpadon viszont a színészek emberi tragédiákat akarnak tolmácsolni - és közben az egész előadás folyamán egyszer sem sóhajtanak. Figyeljük meg az emberek párbeszédét az életben: 8090 százalékban nem áll egyébből, mint kísérletből, hogy félbeszakítsák egymást. Ezek a félbeszakítás! kísérletek persze rendkívül változatosak, kezdve a durvaságtól egészen a legnagyobb udvariasságig, amikor mintegy ráduplázok,, egyetértek a mondottakkal„ valójában azonban folyton igyekszem megállítani, félbeszakítani a másikat, A félbeszakítás nem azt jelenti, hogy megcáfoljuk a másik embertj néha azért szakítjuk félbe a másikat, hogy kiegészítsük,amit elmondott, hogy ne hagyjuk megfeledkezni valami fontos dologról. Mindez igazi élet. Ilyenkor arra is törekszünk, hogy cáfol junk, euer a is, hogy elutasítsunk, arra is, hogy hozzátegyünk, arra i#,hogy kiegészitsümk ós továbbfejlesszük a mondottakat, arra is, hogy egyetértsünk, de valójában ne értsünk egyet. Igen, igen ismerjük ezeket a trükköket. Az emberi beszélgetésből csak akkor hiányzik a félbeszakítás tendenciája, amikor az embereknek nincs egymásra szükségük, amikor mindketten terhesnek érzik egymást és kitartóan hallgatnak. Itt kezdődnek mindkettőnél a ,belső monológok». Most térjünk vissza kérdésünkhöz: a szerző szövegére való áttéréssel miért gyengül el a szinész alkotó aktivitása és miért tűnik el a szerző gondolataira irányuló összpontosított figyelem? Ez azért van igy, mert a szerző szövegének megjelenésével együtt megjelenik a partner hírhedt végszav

a is, vagyis a külső egyezményes jel, hogy most én kezdjek beszélni. A színészben valóságos .ügyeletes automata* figyeli a végszót, figyelme viszont a hallgatási zónákban teljesen elmerül az önelemzésben. ,Az önelemzés kutyái* belemarnak a szinész agyába. A szinész ellenőrizni kezdi magát, milyen - 70 -