Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

A szerző arculata

értelmezését - amely egyébként kifogástalan lehet - ezen az alapvető életforráson kívülről merítették." Itt heves vita támadt a laboratórium tagjai között. Többen ugy vélték, hogy a probléma nem oldódik meg pusztán "érzékeléssel". Az egyik hozzászóló annak a kérdésnek a tisztázását javasolta: mi is az, amikor a szinész valóban megismeri a szerző stílusát? Szükséges-e, hogy ebbe a témába erőszakoljuk bele az érzékelés problémáját? Lvov-Anohin erre igy válaszolt: "Ha jól találtuk meg a szerzőt, azaz, ha helyesen találtunk rá az alakra, akkor az jelmez, maszkirozás ós minden segédeszköz igénybevétele nélkül is életre kelhet. De ha a szinész ezek nélkül csupasz, az arra mutat, hogy nem értette meg mélyen a szerzőt. Szerintem mindennek az az alaptézise, hogy a rendezői művészet tökéletesítésének örök ösztönzője a szerző,a szerző megértésének művészete, Nyemirovics-Dancsenko abban látta a rendezők és a színészek művészetének fő fogyatékosságát, hogy nincs jelen munkájukban a szerző,ebből pedig végtelen viták származnak uj formákról és eljárásokról. Csak üres szalmacséplés, ha elvontan beszélünk ezekről a dolgokról, mert a problémák csak abban az esetben nyernek megoldást, ha a róluk folyó megbeszélések a szerzőből Indulnak ki és belőle kiindulva oldódnak meg, vagyis amikor azért keresik a formát, hogy megfejtsék a szerző lényegét. Ez a keresés csak ilyenkor hoz feltétlenül ujat. Ha azonban a szerzőtől elszakadva vagy vele ellentótben keressük az uj formákat, akkor ez feltétlenül vagy formalizmushoz vagy értéktelen ürességhez vezet," A vita azonban iovábbra is élénk maradt, s az előbbi felszólalót nem lehetett meggyőzni a szerzői arculatnak az érzékelés problémájúra való leszűkítésével. Itt kapcsolódott a megbeszélésbe Alekszej Popov: "Meg kell tanulnunk szervezetten és arányosan gondolkodni, Most olyan időket élünk, amikor a tudomány és a mü- 25 -