Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

A szerző arculata

fedeztek fel Moliére-ben vagy Ceehovban - s ez azt jelenti, hogy uj módon értelmezték a szerzőt, vitathatóan talán, de mindenesetre frissen. Nagyon értékes,ha a rendező és a szinészek a szerzőben felfedeznek valamit, ami nem kánonszerü, hanem meglepően korszerű, amiről lehet vitatkozni, de ami feltétlenül izgalmas. Ám ilyen esetekben előfordulhatnak túlzottan egoista rendezői »felfedezések* is, s ezek egy bizonyos ponttól kezdve mind jobban ellentmondanak a szerző stilusának, módszerének, világnézetének stb. A legnehezebb a szerzőt a színészen keresztül kifejezésre juttatni. Mennyivel könnyebb rendezői sikon, külső jelzésekkel életre kelteni a szerzőről alkotott elképzelésünket! A legbonyolultabb és a legizgatóbb kérdés pedig az, miként bírhatjuk rá a szinészt, hogy beleszeressen a szerzőbe, hogy pontosan tolmácsolja a szerző finomságait, hogy az alak egész vonalát és az alak magjának felkutatását a szerzőikulosnak megfelelően építse fel. Szerintem a szerző egyéniségének feltárásában rendkívül fontos az érzékelé

s momentuma.Hogyan érzékele

m én a világot, a szerző ábrázolta eseményeket, embereket. Hogyan érzékele

m mindazt, ami az embert körülveszi a színpadon.Ebből bontakozhat ki az a diadal, araikor a szinész igazán megérti a szerző stílusát. Ha a szinész megérti,milyen ez az érzékelés, megérti, milyen legyen a ,szeme* Dosztojevszkij, Csehov vagy fforkij darabjában, akkor megkezdődik a helyes értékelés, a helyes reakció, akkor kialakul az alak helyes »világnézete* - minden egyéb pedig bizonyos fokig mesterséges. A szinház kétféleképpen értheti meg a szerzőt és stilusát: megszokott és ujitó mederben. Az ujitó megértés: amikor a szerzőtannak az életbeli vagy filozófiai ösztönzésnek a szempontjából ismeri fel, amely a drámairót az illető mű megalkotására késztette - vagyis a szerző ,nem tudok hallgatni!» ösztönzésének szempontjából. A megszokott meder: amikor a szerző stílusának szinházi vagy irodalmi - 24 -