S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)
Todor Pavlov: Az esztétika néhány módszertani kérdése
A tudományos és a művészi módszer között tehát nem az a különbség, hogy a művészi módszer alkotó, a tudományos módszer pedig nem alkotó. Mindkét módszer alkotó kell, hogy legyen, és az is. A marxisták-leninisták számára ez bebizonyított igazság s erről nem lehet köztűnk semmilyen vita. A feladat nem az, hogy a művészi módszert mint a megismerés alkotó módszerét szembeállítsuk a nem-alkotó módszerrel, hanem az,. hogy felfedjük, kikutassuk és meghatározzuk a művészet módszerének művészi, ha ugy tetszik, esztétikai jellegét, szerepét és jelentőségét, amely eltér a tudományok módszerének jellegétől és jelentőségétől. így tehát ismét elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy fel kell tárnunk és meg kell határoznunk azt is, ami közös és azt is, ami sajátos és eltérő a világ tudományos és művészi megismerésében. Ha nem ezt tesszük, megindulunk a lejtőn, amely előbb vagy utóbb a jelenkori üres és absztrakt burzsoá esztétika és művészet posványába vezetne. A történelmi materializmussal foglalkozó egyes tankönyvekben, különféle monográfiákban., tanulmányokban, cikkekben, előadásokban és nyilatkozatokban még ma is nagyon gyakran találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy a művészet a társadalmi tudat formája. Nem is tagadja ezt közülünk senki. De az is tény, hogy nemcsak a művészet társadalmi tudatforma. A nelyvtan, az algebra, a mértan, a fizika, a vegytan és a többi tudomány is társadalmi tudatforma, társadalmi jelenség. Ezek azonban nem ideológiai társadalmi jelenségek. A matematikus, a fizikus vagy a nelyvész csak akkor és annyiban lép az ideológiai jelenségek területére, és tudományos munkájába csak akkor és annyiban kerülnek be társadalmi felépítmény jellegű, ideológiai, tehát/az osztálytársadalmakban/ osztályjellegü és pártos kérdések, amikor és amennyiben tudományának tárgyával és feladataival kapcsolatban általánosabb elméleti, elsősorban filozófiai kérdéseket vet fel. Másrészt ugyanilyen nyilvánvaló, hogy kivétel nélkül - 88 -