Szekeres József: Az ismeretlen Sztanyiszlavszkij (SZTI, Budapest, 1960)

Sztanyiszlavszkij: A szinész és a rendező művészete

művészi motívumokat tár fel benne, s szerepének partitúráját egyre elmélyültebben éli át. Uégis a szerep partitúrája és a dráma egésze a munka folyamán további változáson megy át:hasonlóan a tökéletes költői műhöz, amelyben egyetlen fölösleges sző sincs, s minden leirt betű feltétlenül szükséges az Író művészi elgondolásának feltáráshoz, ugy a szerep partitúrájában sem szabad egyetlen fölösleges érzelemnek lennie, csupán olyan érzelem kaphat benne helyet, amely nélkülözhetetlen az átfogó cselekmény szempontjából . Tömöríteni kell minden szerep partitúráját, sűríteni kell visszaadásának formáját,világos, egyszerű és tartalmas formákat kell találni a színpadi alak felidézésére, és a darabot csak akkor szabad bemutatni a közönségnek, ha a színészek már nemcsak mérlegelték és átélték szerepüket, hanem lecsiszolták minden fölösleges mozzanatát s a szerep ugy ragyog, mint a kristály; ha minden érzelem eleven kapcsolatba kerül egymással, s az egész előadás közös tónusa, ritmusa és tempója alapján összhangot alkotnak. A további előadások folyamán a dráma és a szerepek színpadi partitúrája általában már nem változik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a színészek alkotó munkája befejezettnek számit abbém a pillanatban, amint az előadás a közönség elé kerül s nekik nincs más feladatuk, mint gépiesen Ismételgetni az első előadást. Éppen ellenkezőleg, minden előadás ujabb ihletet követel tőlük, lelkierejük teljes igénybevételét, mert csak Így idomíthatják szerepük partitúráját azokhoz a szeszélyes változásokhoz, amelyek minden egyes alkalommal valamennyiükben, mint eleven, érzékeny lényekben végbemennek. így mintegy megfertőzik egymást érzéseikkel, vissza tudják adni a drámának láthatatlan és szavakban nem kifejezhető lelki tartalmát. És ebben rejlik a szinpadmüvészet lényege. 31 -