Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Kolozsvár
A hazugság tragédiája - helycserékkel 73- vagy talán azért is! - olyan távlatokat nyit ebben az előversengésben az egész Páskándi-féle Apáczai-tragédiának, hogy majd csak a harmadik felvonásban nő a dráma fő vonala e nyitány színvonalára. Vadász Zoltán szólama vadabb és bonyolultabb, ő a „hatalmasabb", erőszakosabb koldus; Pásztor János koldusa együgyűbb; ő a rezonőr kettejük közül. Ezért a Vadász által teremtett figurának az eszelősség határát súroló hangvételei vésődnek mélyebben emlékezetembe, de mindig összekapcsolódnak Pásztor replikáival is. Az ilyen színházi teljesítmény egy percig se szakad el az írásműtől, és mégis sokmindent felhasznál abból, amit a színiirodalomtól távolodó modernista színpadok kísérleteznek ki a világ különböző színházi laboratóriumaiban... Hitvitában - hit nélkül Meglepett az első felvonás, és bizonyos értelemben csalódtam a másodikban. Kölönte Zsolt szcenográfiai trükkje például fényesen bevált az első és harmadik felvonásban; a másodikban viszont nem vált eléggé jelentéshordozóvá, mert semmilyen értelemben sem határozta meg a játékteret. A hatalmas üres színpad s a mohos-kormos tűzfal könnyen elhitette, hogy valamelyik gyulafehérvári templomtéren vagyok; „a fejedelmi palota egyik termének" illúzióját azonban már senkiben sem kelthette. (Ha azt mondja erre valaki, hogy a modern szcenográfus nem is utazik illúziókeltésben, akkor azt felelem neki: Kölönte Zsolt az első és a harmadik felvonásban felébresztette a nézők képzelőerejét, a másodikban viszont nem próbálkozott ilyesmivel.) És valahogyan a rendező Harag György se találta „helyét" úgy ebben a felvonásban, mint az előzőben s a rákövetkezőben. Az persze érthető, hogy itt is ugyanarra a koreográfiái alapelemre épített, mint a koldusok meghajszolásánál. Itt is mindenki körbe-körbe rohan a színpadon hitvitázás közben. Rendezői elképzelés lehetett az, hogy míg az imént a két koldus űzte egymást, végzetes táncátjárva, addig itt Apáczai professzor ellenlábasai és eszmetársai keringenek a hitvita kiszemelt áldozata körül. Ez a (feltételezhető) elképzelés azonban ebben a felvonásban nem vált be eléggé. Mert az elsőben Páskándi szövege összehasonlíthatatlanul groteszkebben verisztikus, mint a másodikban, ahol tulajdonképpen ideogrammatikussá válik. Harag György tehát ebben a könnyebbnek ígérkező felvonásban nehezebb feladat elé került, mint a megoldhatatlannak tűnő elsőben. Itt bizony egy sokkal túlzóbb koreográfiával és a dikció groteszkebb (nem komikus!) KOLOZSVÁR
