Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Marosvásárhely
MAROSVÁSÁRHELY 40 MONICA SAVULESCU helyzet súlya alatt (az abszurd színház egyfajta tragikus-groteszk vonásaként) Havadi felesége, Ilona elhatározza, hogy kávéjába mérget töltve megöli Darkót. Az ördögi Darkó azonban Sándort, Ilona bátyját kényszeríti a méreg megivására, aki a Havadinál megőrzésre letett és az illegalisták által összegyűjtött pénzért jött. Sógora házában, görcsökben rángva tartóztatja le őt a rendőrség. A marosvásárhelyi színház társulata ritkán tapasztalt összhangról tesz tanúbizonyságot; minden pillanatból sugárzik a játék öröme és rendezői elképzelésben való hit. A helyzetek a jelenetek sajátosságainak megfelelően teremtődnek meg: néhányszor elhalad előttünk egy férfi nehézkes, egyhangú léptekkel; a Havadi házaspár kővé dermedten, csendben figyeli; a férfi, aki a háztulajdonos (Victor Strengaru kitűnő játéka néhány replikával egy világot idéz a színpadra) kilakoltatással fenyegeti őket; a két nő (Tanai Bella, az oly gyakran játszatott és ünnepelt színésznő szakmai képességei legmagasabb fokán, valamint Illyés Kinga) kétségbeesetten, némán búcsúzkodva átöleli egymást. A rossz előjelektől terhes légkört hosszú csendek és az azokat ellenpontozó ideges kifakadások, rögeszmésen ismétlődő színpadi mozgások teremtik meg. Ehhez járul a „nem-eljátszani" merészsége, amivel a néző számára minden műviségtől mentesen teremtődik meg a lehetősége annak, hogy felfedezhesse a szereplők belső kiüresedését. Lohinszky Loránd Darkó szerepében hordoz valamit a Gorkij-féle, az élet által lefegyverzett hősök végzetszerűségéből. A szerep kettősségét - bűnösségét és bűntelenségét - mesteri módon ábrázolja, mélyreható színészi gondolkodásának bizonyítéka. Rövid bizonytalan pillanatok után Bács Ferenc (Havadit játssza) a második felvonásban teljes biztonságra tesz szert szerepében. Anatol Constantin Sándor szerepében kiegyensúlyozott színpadi jelenség; a pontos elgondolás még a színész fizikai adottságait is figyelembe veszi. Az előadás egyensúlyát nem billenti ki a többi szereplő sem (Csorba András, Szabó Duci, Visky Árpád). Ha szigorú mércével mérünk, akkor a Mende Gaby-Adleff Ingeborg kettős jelenetében talán túl nyilvánvaló az ellenségeskedés. Az előadás sikere érdekében meggondolandónak tetszik, hogy nem lenne-e érdemes kihagyni az egyik szünetet (a második és a harmadik felvonás közt), amely a társulat számára jól jön, hiszen ez alatt erőt lehet gyűjteni, de a produkciónak nem kedvez, mivel annak feszültségét durván megszakítja. 1971 Sebestyén Rita fordítása
