Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Epilógus
EPILÓGUS 276 HORIA HOR§IA akkor és oda helyeztetnek át, amikor és ahová a cselekmény menete kéri (ugyanakkor természetesen és magától értetődően létezik együtt egy ágy, egy szekrény, egy kétkerekű kocsi; egymás mellettiségük nem igényel valamiféle szürrealista logikai támaszt), a színészek pedig kifogástalanul haladnak saját pályájukon, elrendeződnek, szétrendeződnek és újrarendeződnek egy demiurgosz, a rendező által elképzelt és irányított csillagkép csillagainak életében. Ebben a szüntelenül változó, mozgásban lévő folyamatban a formák, tömegek és színek, valamint a kifogástalan és kényelmes szabású ruhák közötti kapcsolat tökéletesen kiszámított; Fene§ művészetébe pontosság, funkcionalitás és kifinomultság ötvöződik. A színészek mintha Ingres rajzainak kecsességével és színeinek tisztaságával flamand életképekből léptek volna elő, és olyan csoportkompozíciókba rendeződnek át és vissza (a kertbeli jelenetek a kocsival, nélküle vagy mellette, a báli jelenetek, a távozás momentumai stb.), melyek Raffaello Stanzáinak szerkesztési szabályaira emlékeztetnek. A bálban bohócnak öltöztetett Sarlotta-Varja-Ánya csoport pedig Picasso kék és rózsaszín korszakának hasonló témájú festményeiből eredeztethető. A színpadi tér igényli, mondhatni kiprovokálja a hangzó elem társítását: a zenét (melyet különben a szöveg is előír). Fátyol Tibor eredeti partitúrája a díszlet, a fényjáték és nem mellékesen az általános hangulat, a szereplők lelkiállapotainak és a cselekménymenet visszatükrözőjeként jelenik meg. A crescendo-descrescendo viszonyban ciklikusan kibomló zenei témák egy nyilván mellék-, de személyiséggel rendelkező szereplőt formálnak. A csehovi technika A teremben elalszanak a fények, az előadás megkezdődik. A függöny felemelkedése felfedi a térbeli horizontot, ugyanakkor az időbeli horizontok egyikét: a felidézést. Az eszközt - nyilvánvaló vagy visszafogott módon - több ízben használják annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet: az irodalmi fikció egy letűnt kort idéz fel, illetve a játszó személyek hajdanvolt történetek mímelésére vagy szimulálására törekszenek. A színpad előterében egy második függöny vagy függönyszerűség, egy átlátszó drapéria rejti/ fedi fel tekintetünk előtt a szereplők idő-vénítette fényképre emlékeztető csoportozatát. A szereplők, mozdulatlanságukban, tulajdonképpen várnak. Észleljük és felfogjuk a rendező művészi módszerét, mely a csehovi alkotásmód sokszor - különösképpen a Cseresznyéskertben - használt technikája: a
