Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Epilógus

A Cseresznyéskert előadásának krónikája

277

várakozás/halogatást. A konfliktus - mely a mű alapja és amelyen minden szereplő elgondolása nyugszik - egy találkozás, egy esemény, egy esedékesség állandó elodázásának kísérletéből és ennek lehetetlenségéből ered, a próbálkozásból, hogy különböző és különböző természetű eseményeket halasszanak el: a kontextus banális epizódjaitól (mint amilyen például Jasa és az őt „tegnap óta" váró anyja közötti találkozás) a kert elárverezéséig és megsemmisüléséig, történelmien és dekódoltan fogalmazva, egy társadalmi rendszer teljes széthullásáig és megsemmisüléséig. Mindenki várja a fizetési határidő lejáratát, miközben Lopahin - a többiek számára hiteltelenül - ismételgeti, hogy a kert elárverezése augusztus 22-én megtörténik és - anélkül, hogy elfogadnák - folyamatosan javasolja az egyetlen „kompromisszumos" megoldást: a fák kivágását és a föld parcellázását.

A várakozás/halogatás-konfliktus, az „időbeli horizontok" konfliktusa képezi a dramaturgiai lefolyás motorját. Az ehhez járuló megfelelő és hatékony dramaturgiai technika pedig az íróra jellemző szétszórt dialógus, mely „oly nagy értékkel bír a Csehov-drámák hangulatának megteremtésében - mondja Tudor Vianu. - A kötetlen dialógusban a replikák egymástól relatíve függetlenül, de a szereplők osztályhelyzete, egységes eszméi, érzései, törekvései, a mindent belengő atmoszféra által meghatározott, közös lelkiállapotából kiindulva következnek". A szétszórt, kötetlen dialógus autenticitásához és hitelességéhez szükséges könnyedséget a replikák tömörsége, a világos, pontos, egyszerű, rövid mondatok biztosítják.

A várakozás/halogatás konfliktus a színészeknél nem olyan merev viselkedésmódot eredményez, amely melodramatikus lenne (és amely be is következik néhány más értelmezésben). Ellenkezőleg: ez a viselkedésmód néha a hevességig feszült, amit - ahogy Harag is mondja - csaknem a görög tragikumtól a bohózatig ívelő, gyors és meglepő átmenetek is hangsúlyoznak. A dráma tragikus komédiává válik. A színészek szövegüket természetesen, fesztelenül, egyszerűen mondják, látszólag már-már felületesen (vagy csupán mímelve a felületességet? Micsoda hatástalan önvédelmi fegyver!), vagyis úgy beszélnek fontos dolgokról, mintha mindennapi banalitásokról lenne szó, és hogy megmeneküljenek a belső konfliktusoktól, lefegyverző (lehet, hogy ismét mímelt) öntudatlansággal kapaszkodnak bele a legilluzórikusabb hiú ábrándokba (ahogyan Szimeonov-Piscsik hiszi, hogy lánya, ha már sorsjegyet vett, megnyeri a főnyereményt).

EPILÓGUS