Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Epilógus

A Cseresznyéskert előadásának krónikája

275

tafora a kifejezés szokásos értelmében. Fene§ lemond a szerzői utasításokról (gyerekszoba -1., IV. felvonás, mező - II. felvonás, fogadószoba - III. felvonás) és egyedülálló s lényegbevágó díszletet fogalmaz meg. Miben rejlik ez a lényeg?

A díszlettervező számos hivatkozási pontot gyűjtött össze a szövegből: „Májusban vagyunk, kinn virágjukban állnak a cseresznyefák, de még hűvös a kert, fúj a reggeli szél...„VARJA: Felkelt a nap, már nincs is olyan hűvös. Nézze, anyuska, milyen csudásak a fák!"; „GAJEV: Az egész kert csupa fehérség. Ljuba, emlékszel? A hosszú fasor milyen nyílegyenes... ezüstösen ragyog a holdas éjszakákon."; „RANYEVSZKAJA: ...innen néztem a kertet. A boldogság minden reggel együtt ébredt velem, és a kert most is szakasztott olyan, mint volt, semmi változás! Olyan felségesen fehér! Drága kertem!... Nézz csak oda... A mi jó édesanyánk is itt jár még a kertben... fehér ruhában. Ő az!... Senki nincs ott, csak a szemem káprázott..„LOPAHIN: A nagyszerű ebben a kertben csak az, hogy olyan nagy." stb.

A kert lesz Fene§ reális modellje, a modell lényege pedig, leképezetten, metaforába sűrítve, egy testet öltött térbeli horizont térbeli szimbóluma által kifejezetten: a színjáték tere. Minden, ami a tudat tárgya - mondja Lucian Blaga - egy térbeli horizonton helyezkedik el, és a tér struktúrája a tárgyi vagy pszichológiai táj textúrája által adott. A „spengleri táblázatba" beírt térbeli szimbólumok közül (melyeket nem elsősorban filozófiai fogalmakként, hanem stílusalakzatokként, metaforákként fogadunk el) Blaga az orosz sztyepp és a végtelen sík közötti sajátos szemléleti kapcsolatot csak mint kivételt tartja érvényesnek, hiszen - mondja a filozófus-költő - az ugyanúgy lehetne a háromdimenziós végtelen szemlélete is. Fene§ azonban épp az olasz dobozszínpad körülményei között a végtelen sík és a háromdimenziós végtelen közötti összekapcsolódást valósítja meg („a nagyszerű ebben a kertben csak az, hogy olyan nagy" - mondja a darab egyetlen tökéletesen józan szereplője), pszichológiai tájat alkot, egy megközelítőleg kúpalakú, a közönség felé nyitott, a színpad mélye felé perspektivikusan zsugorodó óriási törzset. A végtelen sztyepp metaforája ez? Vagy a végtelen nyírfaerdőé, vagy egyszerűen egy kitalált cseresznyefa kitalált virágjának óriási kelyhe, egyedi növényé, mint ama goethei „Urpflanze", amely ha nem is létezik, létezhetne? Egy fehér, a fényjátékától felmelegedő/kihűlő, szürkékkel vibráló tér, tökéletes kompozíciós összhangban tagolt színes tömegek plasztikájával belakott, benépesített tér, egy világos paletta árnyalatainak, a mozgó entitásoknak - a színészeknek - és a mozdulatlan elemeknek - a tárgyaknak - tökéletesen tiszta tere. Topológiai tér, melyben a mozdulatlan elemek majd

EPILÓGUS