Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Nagy Béla: Színház és dramaturgia
BESZÉLGETÉS 28 NAGY BÉLA- Nem vagyok jós, nem tudom, hogyan lesz. Talán mostanában kissé mérsékeltebb arányban születnek jó darabok. Volt egy nagyon jó időszak a hatvanas-hetvenes években. Különösen a hetvenes években nagyon felfutott Székely János, Sütő András, Csiki László. Manapság csak két-három új darabról tudok... Molnár H. Lajosnak van egy kitűnő darabja, Palocsay Zsigmondnak nem is egy... Az ember néha furcsa helyzetbe kerül. Egyszer, sok évvel ezelőtt, teljesen véletlenül, kezembe került egy svéd színház egész évi repertoárja. Olvasom a furcsa svéd neveket - a hat címből öt svéd darab! Rájöttem, hogy ennek így kell lennie. A színháznak nemcsak az a feladata, hogy darabokat játsszon, hanem az is, hogy segítsen az irodalom megszületésében. Bár az utóbbi évtizedben elég sok értéket felmutattunk, még nagyon sok minden vár bemutatásra. Például Bárd Oszkárnak van három-négy kitűnő darabja. Szabados Árpádnak, aki - azt hiszem, váradi, de - a kolozsvári színház főrendezője volt, nyolc-tíz olyan drámája van, amit érdemes lenne megnézni. Csak hát persze, van egy furcsa előítélet a mai művekkel szemben. Én rendeztem Lőrinczi László A szerető című darabját, amire azt mondták, hogy rossz. Én meg azt mondom, hogy nagyon jó! Nem Molnár Ferenc-i technikával íródott, de olyan erő van benne, olyan élet... Sok függ attól, hogy egy színház hogyan közelíti meg, hogyan tálalja azt a darabot, amit műsorra tűz. De hát ez mindig így volt.- Harag György egyik nyilatkozatában a következőképpen fogalmazott: „Nem vagyok hajlandó két és fél hónap energiáját, várakozását - és nemcsak az enyémet, mindnyájunkét - beleölni egy olyan előadásba, amely egynéhány száz embernek készül, miközben a másik darab százötvenszer, kétszázszor megy. Sem egy Shakespeare-t, sem egy Goethét, sem egy Gorkijt nem veszek elő, mert ma már közönség nélkül én sem érzem jól magam." A jelenség nem ismeretlen Váradon sem. Két hónapja játsszuk zsúfolt házzal a szilveszteri kabarénak nevezett szórakoztató műsort, tegnapelőtt volta 36. előadása. Csurka István Szájhős című színművének december elején volta bemutatója, s most jutottunk túl a tizedik előadáson. De ha a következő bemutató kerül szóba, az egyébként roppant energikus és leleményes közönségszervezőnk már most a fejét vakarja. Mi tehát a teendő a színház és a közönség vonatkozásában ? Hol a határ, ameddig művészi elveink feladása nélkül elmehetünk, hiszen a közönség ízlése és az, amit mi korszerű színjátszásnak elképzelünk, csak ritkán közelít egymáshoz.- A problémák közösek. Nálunk is, egy illető odajött hozzám: „Harag elvtárs! Most ne tessék kísérletezni, most pénzre van szükségünk." És igaza van. Én rendeztem, ugye - nagy fenntartásokkal mondok véleményt a saját
