Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Epilógus
NÁNAY ISTVÁN Cseresznyéskert (...) Sokunknak emlékezetes élménye marad a Harag György rendezte Cseresznyéskert újvidéki előadása, ahogy a sötét nézőtér végéből Ranyevszkaja és kísérete lassan előrejön a széksorokra fektetett pallókon, a kétoldalt elhelyezett, fehér tüllel borított faágak, bokrok között a színpadra, a nézők által körülült játéktérre. Végtelen szomorúság áradt ebből a vonulásból, mint ahogy az előadás egésze is az emberi kapcsolatok lehetetlensége, a kommunikációképtelenség, az öncsalás felett érzett szomorúságot sugallta - groteszk-tragikus megközelítésben. Újvidéken ez az előadás a Három nővérrel és a Ványa bácsival együtt trilógiát alkotott, a három előadás ugyannak az életérzésnek más-más, egyre végletesebb és reménytelenebb megnyilvánulását fejezte ki. A marosvásárhelyi Állami Színház román tagozatának előadása - bár sok szempontból rokon az újvidékivel - egészen más szemléletű. Nemcsak a játéktér más, nem csupán a színi hatások és eszközök változtak, s nem kizárólag a jugoszláviai magyar és az erdélyi román színészek közötti mentalitás- és felkészültségbeli különbségek magyarázzák az előadások eltérését; Harag György élethez, művészethez, valósághoz való viszonyában következett be tragikus változás. Már igen betegen kezdett hozzá a munkához, és a hosszan elhúzódó előkészületek és próbafolyamat végén a bemutató előtti simításokat nem tudta befejezni, ezt Tompa Gábor végezte el a Mester intenciói szerint. Mély bölcsesség és humánum sugárzik az előadásból. Valahogy úgy, ahogy Csehov elképzelte: egymásba játszik a komédia és a tragédia. Ranyevszkaja, Gajev és a többiek úgy élnek bele a világba, hogy képtelenek felfogni helyzetük riasztó változásait, a viháncolás, a felelőtlen filozofálgatás, a léha semmittevés felszínes, bohókás megnyilvánulási formái roppant mulatságosak, ugyanakkor az értékek pusztulása, a jobb sorsra érdemes emberek tehetetlen jövőfeladása, a passzivitásba menekülő - szinte gyerekes - vi
