Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
A buszmegálló 261 izgága Faragatlan fickót. S nem is vegyül a várakozók közé. Láthatóan nem tartozik közéjük. Ellenben vesébe hatoló tekintettel figyeli, nézi, vizsgálja őket. Szemrevételez. S nyilván mindent regisztrál. Eltűnni eltűnik, de nem marad utána tettre bíztató dallam. A szöveggel ellentétben, az előadásban visszatér, hogy ismét figyeljen, szemrevételezzen. A színpad egyik végét lezáró transzparenserdőben tűnik el, s innen bukkan fel bőrsapkás, bőrkesztyűs, csizmás alakja. Ki a Hallgatag férfi? A szöveg alapján nem nehéz megfejteni. Értelmiségi, aki tud viselkedni, türelmes, tartalmasán kitölti a várakozás perceit, s végül - némi ingadozás után - képes dönteni. Az előadás Hallgatag férfijára mindez nem vonatkozik. De kétségtelen, hogy a néző választási lehetősége nagyobb, mint az olvasóé: saját emlékképei közül azt helyettesítheti be, akit akar. Annyi bizonyos, hogy az előadás kevésbé optimista, mint a szöveg. Akiben az előadás mégis optimista képzetet kelt, az is kénytelen elismerni, nyomorúságos optimizmus ez. Nemcsak a sejtelmes, nyugtalanságot keltő néma szereplő miatt. Azért is, mert az a négyzetméternél nem nagyobb vászonlap, ami alá végül is összebújik a buszra várakozók kis - kor és foglalkozási struktúra szerint egy egész társadalmat jelképező - csapata, nemcsak hogy nem óv meg az esőtől, de az alatta levők sem arra indulnak, amerre a buszok haladtak el, hanem pont az ellenkező irányba. S különben is úgy tűnik, körbe-körbe vagy le-fel mennek - céltalanul. Csupán annyira van erejük, hogy azt a kis vászonlapot úgy-ahogy a fejük fölé tartsák. Bevallom, az előadás alatt olykor kísérletet tettem arra, hogy megfejtsem, mi áll a játékteret egyfelől lehatároló transzparensek egyikén-másikán. Míg végül is úgy találtam, ez fölösleges igyekezet. Ahogy a buszállomás inkább jelkép, mint valóság, ugyanúgy a táblák is elsősorban tömegüknél fogva fontosak, s a táblákkal szemközti oldalon lévő hatalmas, piros szalaggal keretezett képeket sem kell konkrétan értelmezni. Keretül szolgálnak, akár a játéktér másik két oldalán ülő nézők. A színhely egy „kültelki buszmegálló", ide érkeznek a színészek, s itt van a közönség is. Mégsem kell arra a legkézenfekvőbb megoldásra gondolni, hogy a rendező bennünket is a megállóba helyezett. Erre a lehetőségre Harag nem játszik rá, bármennyire is frappáns lenne, ha közöttünk mozognának a színészek, bennünket löknének félre, mögénk állnának be a sorba. így valóban buszállomás lenne a színpad, de nem hiszem, hogy kifejezésre juthatna az előadás mélyebb tartalma. Csak egy ötlet lenne, egy jó tréfa, semmi több. Harag nem vonja be erőnek erejével, rámenősen a közönséget a játék-SZABAD KA-ÚJVIDÉK
