Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
SZABADI-ÚJVIDÉK 260 GEROLD LÁSZLÓ gatag férfi ismét „elteszi a könyvet". A busz ezúttal sem áll meg. Most a Faragatlan fickó a Szemüvegessel kerül konfliktusba, a Hallgatag férfi pedig a Mesterrel együtt „odasiet; szétválasztja őket". Majd megint a könyvbe mélyed. Az újabb buszzajra már csak „összecsukja a könyvét", nem teszi el, csupán „megfordul, arrafelé néz, ahonnan a busznak kellene érkeznie". De: „Most már ő is kicsit türelmetlen." Majd belátja, fölösleges idegeskednie, „kisvártatva ismét a könyvébe temetkezik". Ezután az író szinte megfeledkezik róla. Jó sokára közli instrukcióként: „a Hallgatag férfi nagy léptekkel idegesen fel-alá járkál". Röviddel utána a Hallgatag férfi „vállára veti táskáját, indulni készül, aztán mégis ottmarad". Már nem sokáig. Egyszer még ránéz a Lányra, tekintetük találkozik - erre emlékezve mondhatta a Lány: „olyan áthatóan nézett, mintha a vesénkbe akarna látni..." -, majd a Hallgatag férfi „nagy léptekkel elindul, vissza se néz". Ezzel a Hallgatag férfi kisétál a képből. A többiek csak hosszú percek után veszik észre, hogy eltűnt. Van, aki már nem is emlékszik rá, van, aki izgatottan arra gondol - az üzletvezető a fogyasztási szövetkezetből -, hogy a Hallgatag férfi esetleg „szaglászott", információkat gyűjtött. A Hallgatag férfi eltűnt, de időnként fel-felhangzik az a „kereső-kutató" dallam, amelyet először akkor hallunk, amikor észrevétlenül otthagyja a buszra várakozókat. Minden egyes alkalomkor „egyre tisztábban hallani" ezt a dallamot. Egyszer „a zene ritmusa a könnyedebb háromnegyedes ütemre vált át, amitől az egész (a várakozás?) valahogy szarkasztikusabbá válik". Máskor „hol elmosódóbb, hol jobban kivehető" lesz, „ gyorsuló ritmusában mind több az örömöt sugárzó motívum". Olykor az erős szélzúgást legyőzve „erőteljessé válik". Hogy előbb „mint a szférák zenéje" lebegjen „az autók robaja felett", s végül „élénk ritmusú indulóba" menjen át. Mindezek alapján, attól függetlenül, hogy néma szereplőről van szó, nem véletlen az az észrevétel, miszerint: „A buszmegálló hőse talán a Hallgatag férfi, aki elindul a városba, csak egy dallamot hagy maga után." Tette s a vissza-visszatérő dallam bíztatása, majd indulásra szólítása félreérthetetlenül mutatja: „az embernek végül is döntenie kell". Harag György előadásában egészen másmilyen Hallgatag férfival találkozunk. Itt is ő lép elsőnek a színre, de a majdnem sötét színpadon katonás léptekkel megy végig, miközben alulról erős fény világítja meg messze fehérlő csizmája talpát. Megjelenése titokzatos, már-már félelmetes. Más abban is, hogy nem oldaltáskát visel, hanem divatos diplomatatáskát, amilyent a pozícióban lévők - jelezve önmaguk fontosságát. Egyszer sem vesz elő könyvet. Nem olvas. Nem bólint. Nem mosolyog. Nem félemlíti meg az
