Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

Harag György választása

243

rád. Nem színészi ügyetlenség ez, hanem Tyelegin esetlenségének következménye.

Ványa tovább üldözi érveivel a magát mindinkább megadó professzort, míg végül önmagáról beszél, saját eddigi életével, sorsával példálózva próbál eredményt elérni: „Oda az életem! Tehetséges vagyok, okos vagyok, bátor vagyok... Ha normális életet éltem volna, belőlem Schopenhauer lehetett volna, Dosztojevszkij..."

Most nem Tyelegin, hanem a rendező lép közbe, következésképp a jelenet is hatásosabb. A dosztojevszkiji nagyságra áhítozó vidéki gazdálkodó egyszer csak, minden érvét felsorakoztatva, odaborul Marja Vasziljevna - épp hozzá! - lábához: „ Anyuskám, kétségbeejtő, Anyuskám!"

A folytatás már percek alatt zajlik. Kint Ványa rálő a professzorra, az menekül előle, így tér vissza a színre, Ványa követi, még kétszer rálő, majd fegyvere csütörtököt mond. Ványa csak a szájával jelzi a szándékot: „Puff! Puff!"

Tragédiából - komédia lesz; tragikomédia.

Csehovtól eltérően Harag nem két, hanem négy szereplővel kezdi az utolsó felvonást. A középre állított asztal körül Marina és Tyelegin mellett két néma szereplő is ül. Lebbencslevest szürcsölnek, s közben - közvetett véleménymondásként - gúnyosan utánozzák gazdáikat, vihognak.

Asztrov elől menekülve rohan be Ványa, de amikor belátja, hogy sarokba szorították, kisgyermekként a földre veti magát, és csökönyösen ismétli, hogy nála nincs semmi, ő nem vett el semmit, nem is adhat vissza semmit. Tőle hiába kéri a doktor a morfiumos fiolát.

A hiábavaló rábeszélést követően, nyilván a barátja vallomásától meghatódva, Asztrov felhagy a könyörgéssel és ezt mondja: „Az egész járásban csak két rendes, értelmes, lateiner ember volt: én meg te. De egy évtizednyi szürke, silány élet eltorzított bennünket. Ez az élet miazmás kigőzölgésével megmérgezte a vérünket, és mi is olyan sivár, sekélyes emberek lettünk, mint a többiek. Asztrov is Ványa mellett áll, az ő véleménye is ez, neki sincs jobb tapasztalata, mondják - mindketten felénk fordulva - a szemünkbe.

Szonya újbóli feltűnése emlékezteti Asztrovot, hogy Vány ától mégis el kellene kérni a morfiumos fiolát. Ehhez kéri a lány segítségét. Szonya mondja is Ványának: „Add vissza. Mit ijesztgetsz bennünket? Add vissza Ványa bácsi. Én talán semmivel sem vagyok kevésbé boldogtalan, és mégsem esek kétségbe... Add vissza! Drága Ványa bácsi, add vissza!..." Ványa közben mind inkább hátrál és egész halkan, tehát minden meggyőződés nélkül tesz eleget Asztrov kérésének.

SZABADKA-ÚJVIDÉK