Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

SZABADKA-ÚMDÉK

242

GEROLD LÁSZLÓ

hoz siet, leül. Asztrov utána megy, elé áll, s most már nem kíméli: „Kedves kis ragadozóm, ne nézzen úgy rám, öreg veréb vagyok én már... Gyönyörű, sima vadmacska... Áldozat kell?!... Legyőzött, tudta maga ezt vallatás nélkül is..." Jelena nem tudja, mi tévő legyen, menne, feláll, de Asztrov nem engedi, átfogja, a nő szabódik, dulakodnak. Közben hátul rózsacsokorral a kezében megjelenik Ványa, lassú, nesztelen léptekkel közeledve. Jelena észreveszi, megijed, ijedtében - maga sem tudja, mit csinál - az orvosra borul, majd - eszmélve - kitépi magát és elrohan. Útközben néhányszor ismétli: „Szörnyű! Borzasztó!" - mintha igazolni szeretné magát.

Ványa meg csak áll a csokorral, amely lehanyatlik, mintha kifordulni készülne a kezéből.

Asztrov is megindul kifelé, felveszi a térképet és nyugodtságot erőltetve magára mondja: „Ma, igen tisztelt Ivan Petrovics, nincs rossz idő..Közben Ványa mellé ér, s a pálcával kipöccinti Ványa kezéből a csokrot, a virág a földre hull, a távozó doktor pedig halkan rázendít: „ Vecsernyi zvon..."

Visszatér Jelena, kétségbeesetten odasiet Ványához, segítségét kéri, siettesse elutazásukat. Majd újra kirohan, de nyilván menet közben összetalálkozott a férjével, mert - a szokásos szertartásos formában - karonfogva térnek vissza.

Kezdődhet a felvonás elején jelzett „ gyűlés".

Szerebrjakov nyugalmazott egyetemi professzor, hosszas fejtegetésbe kezd, azzal a céllal, hogy meggyőzze a jelenlevőket: a birtokot el kell adni, neki - és mindenkinek? - ez lenne a legrentábilisabb megoldás. Közben sétál, gesztikulál - előadást tart. Mivel azonban előzőleg, már kellően lelepleződött, kiderült képmutató természete - gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor podagrás panaszai közepette egyszer csak eldobta magától a botot, és mint akinek semmi baja, le-föl futkosott Jelena előtt -, érvelése most sem lehet meggyőző. A szándék azonban annyira meglepő, hogy mindenki - Tyelegint is, Marinát is hallgatósága közé ültette a professzor - ülve marad, csupán Ványa ugrik fel és a többiek feje felett emelt hangú vitába kezd a „Herr Professzorral".

A többiek: Jelena a szín közepén karszékben foglal helyet és tekintetét a földre szegezi, Marja Vasziljevna, nyilván nem fogta még fel, mit rejt az ajánlat, mozdulatlanul ül, Marina is csak a földet nézi. Egyedül Tyelegin forgolódik izgatottan és kíváncsian, tekintetével követi a két hadonászó, le-föl futkározó férfit. Tyelegin megpróbálkozik egy békítő közbevetéssel is, hosszas fejtegetésbe kezd a tudományról, a tudomány iránti áhítatáról igyekszik biztosítani Szerebrjakovot. Próbálkozása azonban teljesen hatástalan ma