Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

SZABADKA-ÚJVIDÉK 226 GEROLD LÁSZLÓ Harag György Firsz e két jelenete közé építette fel a Cseresznyéskert elő­adásának négy felvonását. Mindegyik felvonás szerkezetét - írja Cseresznyéskert-elemzésében Fran­cis Fergusson - a többé-kevésbé szertartásos összejövetelek határozzák meg. Az összejövetelek színhelyei: a gyerekszoba, a ház körüli erdő, az ebédlő és ismét a gyerekszoba. A gyerekszoba - ide érkezik többévi távoliét után Ljubov Andrejevna - fehér: a múltat őrzi, az emlékeket. Nagyméretű, fehér - vagy inkább pisz­kosfehér - lepel rejti a gyerekszoba titkait: babákat, labdákat, játékkockákat, babakocsit... Izgalmas készülődés. Szétbontják a szoba közepén levő kupacot: előkerülnek a játékok. Varja, a mindenre ügyelő, kulcsokat csörgető, gonosz házvezetőnő felébreszti az ünneplőbe öltözött Lopahint, aki könyvvel a kezében aludt el, miközben a vendégeket várta. Sürgés-forgás. Hozzák a csomagokat, ládákat. Majd ün­nepélyes lassúsággal és látható meghatottsággal belép Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja is. Kérdések, megjegyzések, válasz nélkül maradt kérdések cikáznak a leve­gőben. A viszontlátás öröme. Hirtelen csend: Ljubov Andrejevna észreveszi a játékok között álló-gör­­nyedő Firszet. Meghatódva hozzásiet. Teljes a múlttal való találkozás. A fiatalok azonban nem kedvelik a hosszú csendeket, a kitartott szünete­ket. Ismét felbolydul a gyerekszoba. Kettős arcú jelenet: egyrészt érződik a viszontlátás, a találkozás - egy­mással és az emlékekkel: a múlttal - öröme, másrészt bizonyos műviség, megjátszottság is felfedezhető: a mozdulatokban, a szavakban, a hangsúly­okban, a kérdésekben, a túlzottan kicsinyítőképzős kedveskedésekben, az összepuszilkodásokban. Igazi és tettetett boldogság keveredik a levegőben. Apró rendezői gesztus: miközben Ljubov Andrejevna boldogsága kifeje­zésére keres szavakat - „Valóban itt ülök?... Legszívesebben táncolnék és tapsolnék..." -, a háttérben megszólal a zenekar. Ljubov Andrejevna elra­gadtatással folytatja: „Mint egy álom... Isten látja lelkem, mennyire szere­tem a hazámat... Milyen nagyon szeretem..." Egyszerre, egy röpke pilla­natra, tragikomikussá, groteszkké változik a nagy lelkesedés. A háttérben muzsikáló zsidóbanda juttatja eszébe Ljubov Andrejevna Ranyevszkajának a hazáját, amit ő olyan nagyon szeret.

Next

/
Oldalképek
Tartalom